Állásajánlatok, pályázatok

A BELÜGYI TUDOMÁNYOS TANÁCS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Belügyi Tudományos Tanács „Az integritás alapú szervezet – lehetőség és kihívás a digitális átalakulás mentén” címmel pályázatot hirdet tanulmányok, az integritás erősödését szolgáló javaslatok kidolgozására. A pályázat meghirdetésével a Belügyi Tudományos Tanács célja írásra serkenteni mindazokat, akik valamilyen módon érintettek, illetve érdekeltek a tudományos munkában. A pályázat részletei a
csatolt dokumentumban találhatók.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. október 15.

_____________________________________________


BVOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet a Biztonsági Szolgálat Központi Támogató Főosztály Műveleti Osztálya műveleti főfelügyelő beosztásainak (10fő) betöltésére.

A jelentkezési határidő: 2018. augusztus 3.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán, jogi, igazgatási, társadalom- és gazdaságtudományi, műszaki, informatikai vagy orvos képzési területen tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a büntetés-végrehajtási pálya választásának ösztönzésére országosan 1 fő részére a 2018/2019. tanévre. A pályázat részletei a csatolt dokumentumban találhatók.

Jelentkezési határidő: 2018. július 31.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet középiskola (gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola) nappali tagozatának első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a büntetés-végrehajtási pálya választásának ösztönzésére országosan 3 fő részére a 2018/2019. tanévre vonatkozóan. A pályázat részletei a csatolt dokumentumban találhatók.

Jelentkezési határidő: 2018. július 31.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által átruházott jogkörben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat szolgálatvezetője pályázatot hirdet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Központi Ellátási Főosztály (1064 Budapest, Rózsa utca 75-79.) kiemelt főreferensi beosztásának betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. július 20.

_____________________________________________

BV. HOLDING KFT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK!

BV. Holding Kft. felvételt hirdet Építészmérnök munkakörbe.
Jelentkezés: folyamatosan

BV. Holding Kft. felvételt hirdet Vasbetonszerelő szakmunkás munkakörbe.
Jelentkezés: folyamatosan

BV. Holding Kft. felvételt hirdet Burkoló szakmunkás munkakörbe.
Jelentkezés: folyamatosan

BV. Holding Kft. felvételt hirdet Bádogos/épületbádogos szakmunkás munkakörbe.
Jelentkezés: folyamatosan

_____________________________________________

AZ EFOP-PROJEKT ÁLLÁSAI

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Tanoda pszichológus (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Fiatalkorúak Regionális Bv. Intézete Szirmabesenyői telephely) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Tanoda pszichológus (Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Tanoda pszichológus (Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézete) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Tanoda pedagógus (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Fiatalkorúak Regionális Bv. Intézete Szirmabesenyői telephely) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Tanoda pedagógus (Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézete) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató pszichológus (Szolnok) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató pszichológus (Nyíregyháza) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató pszichológus (Debrecen) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató munkatárs (Szolnok) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató munkatárs (Nyíregyháza) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató munkatárs (Debrecen) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató ügyintéző (Szolnok) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató ügyintéző (Nyíregyháza) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti Közösségi foglalkoztató ügyintéző (Debrecen) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 1.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által átruházott jogkörben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat szolgálatvezetője pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti "tanácsadó" (Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. július 19.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti "tanácsadó" (Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 3.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti "tanácsadó" (Sopronkőhidai Fegyház és Börtön) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 3.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti "tanácsadó" (Pálhalmai Országos Bv. Intézet mélykúti alegység) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 3.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka pályázatot hirdet az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt szerinti "tanácsadó" (Pálhalmai Országos Bv. Intézet sándorházai alegység) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 3.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka pályázatot hirdet a Közép-Magyarország régióban megvalósításra kerülő reintegrációs program szerinti "tanácsadó" (Budapesti Fegyház és Börtön) munkakör betöltésére.

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 3.

_______________________________________________

TOBORZÁS

Az érintett települések toborzóirodáinak elérhetőségei megtalálhatóak az alábbi dokumentumban.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció