Az új évben is folytatódik a jóvátételi program Tökölön

Publikálva: 2017. január 20.

A Heim Pál Gyermekkórház részére készítettek népszerű mesefigurákat és mesejeleneteket tartalmazó festményeket és cérnaképeket a tököli fogvatartottak. Az alkotásokat Pesti Ferenc bv. ezredes, a tököli intézetek parancsnoka adta át Dr. Fekete Ferenc orvosigazgató részére. A kórház vezetése örömmel fogadta a kis betegek mielőbbi felépülését szolgáló intézeti felajánlást. A képeknek köszönhetően szebb környezetben, így boldogabban gyógyulhatnak a gyermekek.

 Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

"A jóvátételi program az új évben is folytatódik" – ezzel a jelmondattal folytatja útját az a kezdeményezés, melynek eredményeképpen a Tököli Országos Bv. Intézet, és a Fiatalkorúak Bv. Intézete fogvatartottak által készített cérnaképeket és jobb agyféltekés rajzolási technikával készített festményeket adományozott a Heim Pál Gyermekkórház számára. A képeket a két intézet fogvatartottai nagy lelkesedéssel készítették el, az alkotások létrehozásában 20 fiatalkorú és nagykorú elítélt vett részt. Ezzel az adománnyal a kórházi környezet színesebbé, vidámabbá tételével a fogvatartottak is hozzájárulnak a gyermekek gyógyulásához. Bízunk benne, hogy a kicsik számára ismerős és kedves mesefigurák látványa feledteti kissé betegségüket, segíti gyógyulásukat.

Forrás: 8.kerulet.ittlakunk.hu

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Bv. Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció