Most először sikerült a Békés Megyei Bv. Intézetben dolgozó munkatársaink gyermekeinek jobb agyféltekés rajztábort megszerveznünk a nyári szünet utolsó hetében. A tábor sikeréről a két táborvezető koordinátor, Földesi Éva és Flender László számolt be.

Sokaknak nagy kihívást jelent gyermeke nyári szünet alatti elfoglaltságának megszervezése. A több mint két hónapos iskolamentes időszakban minden alternatíva előkerül a családi ötlettárból: nagyszülők, nagynénik, unokatestvérek és a manapság egyre több lehetőséget biztosító táborok.

Természetesen a szülőknek nem csak az a fontos, hogy amíg jómaga a munkahelyén áll helyt addig a gyerek biztos helyen legyen, hanem az is, hogy olyan közösségben töltse a szünidőt, ahol készségei, képességei is fejlődjenek. Ebben kívánt segítséget nyújtani a gyulai börtön két szakembere. Mindketten több éves rutinnal és tapasztalattal tervezték és szervezték meg a résztvevő gyermekek számara a már az első naptól kezdve örömöt, vidámságot, ezen felül tudást is adó tábort. 

Kezdetek - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Az intézet vezetésének támogatásával minden szülő nagy reményeket fűzött a táborhoz, de mégis szkeptikus gondolatok is születtek, voltak, akik nem hitték, hogy néhány nap alatt már annyira jól tud rajzolni valaki. 

Meg tanulok rajzolni! - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Flender László, a tábor motivátora a kezdetek előtt elmondta, hogy jómaga is szkeptikus volt addig, amíg be nem ült a gyerekek közé és a saját alkotásán megtapasztalva állapította meg, hogy a program működik. Persze nem csak a rajzokon és eredményességen volt a hangsúly, más szemléletű látásmód, a gondolkodás és a megfigyelés volt a lényeg.

Flender László "munka" közben - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Földesi Éva a négy napos képesség- és készségfejlesztő program ötletgazdája és moderátora már évek óta tart jobb agyféltekés rajztanfolyamokat gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Napi munkája mellett hobbija a festészet és a rajzolás. Két évvel ezelőtt fejlesztett ki gyermekek számára a rajztanfolyammal egybekötött tanulásfejlesztő tanfolyamot, amely nem csak a résztvevőknek, hanem a szülőknek is kamatozó lehet.

Földesi Éva moderátor - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Földesi Éva – a tábor megvalósításának ötlete a kollégáim – néha kétségbeesett – eszmecseréjéből fakadt, hogy hétről-hétre hogyan szervezik meg a gyermekük elhelyezését. Véleményem szerint az, hogy egy munkahely be tud ebbe segíteni, igen nagy támasz a szülők számára.

Az intézetben dolgozó szülők nagy örömmel fogadták a kezdeményezést, ami a 14 fős gyermekhad részvételét eredményezte.

Földesi Éva - Mivel az intézetben már két kolléga is végzi a jobb agyféltekés rajztréneri tanfolyamot, feltételeztem, hogy eléggé ismert ez a technika, ezért úgy 8-10 gyermekre számítottam. Az, hogy ennél többen is részt vettek a programon, mindenképpen meglepetésként ért. A szülők részéről főként kíváncsiság volt a szkeptikusság levetkőzését követően. Mindenkit az érdekelt, hogy miként sikerülnek a gyermekek rajzai. Több szülő volt kétségekben, de a végeredményt látva nem számítottak olyan alkotásokra, amelyeket a tanfolyam végén utódaik készítettek.

A tábor ideje alatt felhőtlen jókedv és boldogság uralkodott. A reggeli gyülekező viccmeséléssel, a Gyulai Kulturális és Rendezvény Szervező Nonprofit Kft által biztosított játszóházban, a koordinátorok „reggeliztetésével” kezdődött.

A nélkülözhetetlen Jó Kedv! Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Földesi Éva – A tanfolyam minden nap 8 órakor vette kezdetét csapatépítő játékkal egybekötött beszélgetéssel, amely után kezdődött a munka a felépített tematika szerint. A korosztályok széleskörűségére tekintettel a sűrű szünetek alkalmazása szükséges volt, amikor játékkal kapcsolódtak ki a „rajzmesterek”. A napi tevékenység egyáltalán nem volt iskolaszagú, tehát lehetett nyüzsögni, mozogni, beszélgetni, zenét hallgatni, mivel a jobb agyfélteke szereti a zenét, mert így könnyebb a tanulás. 

Reggeli megbeszélés - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Korosztálytól függetlenül mindenkinek számított a siker, ami a nap végi „kiállítás” megtekintésében teljesült ki. Ekkor hangzott el az a mondat is, hogy „Én nem is tudtam, hogy tudok rajzolni!”

A mindennapi újabb és újabb feladatok izgalmait tetézte az a pillanat, amikor az intézet éttermében ebédelhettek. Ezt mindig nagy izgalommal várták, ahol az ebédidejüket töltő szülők sürögtek-forogtak körülöttük, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ennek az idilli képnek a teljességét támogatta a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház egy tálca süteménnyel, amellyel megédesítették a nebulók napját.

Vidám ebéd komoly környezetben - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A tábor végkimenetelét nézve igazából a szülői kíváncsiságon kívül nem voltak elvárások, de az alkotásokat nézve mégis az mondható el, hogy a résztvevők többek lettek.

Papagáj - Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Földesi Éva – Az elkészült alkotásokat nézve a csemeték fejlődése e néhány nap alatt eredményesnek mondhatóak, de ezen felül olyan gyakorlatokat tanultak, amelyek a tanulásban, koncentrálásban, memorizálásban segítik őket. A jobb agyféltekés technikák között megtanulták az elmetérkép készítést a szavak képekhez való rögzítését, vagyis egy más asszociatív tanulási technikát, ahol nem a magoláson van a hangsúly, hanem a játékos színes hosszú távú rögzítésen.  E technikát a nyelvtanulásban is hatékonyan tudják használni. 

Az elmúlt két év szülői visszajelzése azt mutatja, hogy javul a tanulmányi átlaguk, magabiztosabbak és keresik a sikerélményt a gyerekek.

A tábor tapasztalatai tükrében elmondható a sikeresség, valamint az, hogy szükséges a szülők számára egy olyan munkahely által biztosított támogatás, mely nem csak a napi szükségletekre, de a „háttér országra” is figyelmet fordít!