411 büntetés-végrehajtási felügyelő fejezte be tanulmányait és tett sikeres záróvizsgát. Az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban megtartott kibocsátó ünnepségen Dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes köszöntötte a résztvevőket.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja által szervezett büntetés-végrehajtási felügyelő moduláris szakképzés keretében végzett hallgatók kibocsátó ünnepségén résztvevő több mint 400 hallgató Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, országos parancsnok, valamint Lajtár József bv. vezérőrnagy, gazdasági és informatikai helyettes, illetve a társszervek képviseletében megjelent vendégek előtt tette le esküjét. A rendezvény elöljárója Dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára volt.

Fotó: BvOPMa egész Európában a rend a legfontosabb közösségi érték, és a kormány elkötelezett polgárai biztonságának védelme iránt – emelte ki Kontrát Károly. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta, hogy a most végzettek hozzájárulnak Magyarország rendjének megőrzéséhez és a társadalom biztonságérzetének fenntartásához.

Fotó: BvOPAz új börtönök leendő munkatársainak toborzását tavaly indította el a büntetés-végrehajtás, amelyre eddig több mint hatezren jelentkeztek. 2017 januárjában 475 fő kezdte meg tanulmányait a budapesti és nyíregyházi képzési helyeken, közülük 411 fő – 324 férfi és 87 nő – tett eredményes szakmai vizsgát, akik az új börtönök megnyitásáig az ország különböző bv. intézeteiben teljesítenek szolgálatot büntetés-végrehajtási felügyelőként.

Fotó: BvOPA most végzett tanulók a rendvédelmi alapfeladatokon túl – amely jogi, informatikai, kommunikációs, lőelméleti ismereteket, fizikai és angol nyelvi felkészítést is magában foglal – biztonsági és reintegrációs felkészítésen is részt vettek, a szakmai vizsgán pedig elméleti kérdések és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyíthatták rátermettségüket.

Fotó: BvOP

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja és a Nyíregyházi Egyetem által indított büntetés-végrehajtási felügyelői moduláris szakképzés célja, hogy elméleti és gyakorlati vizsgát teljesítő felügyelők szakmai magabiztossággal, a reintegrációs törekvések szem előtt tartásával, a szakma és a kor elvárasainak megfelelve, professzionálisan végezzék munkájukat a szervezetben.

Fotó: BvOPA büntetés-végrehajtási szervezet az új börtönök építésével új munkahelyeket is teremt. Az újonnan felvett dolgozók képzése jelenleg is folyamatosan zajlik – a Budapesten és Nyíregyházán tanulmányokat folytatókon kívül Szentendrén is végzi tanulmányait 125 fő, akik októberben tesznek majd szakmai vizsgát.

Fotó: BvOP

A büntetés-végrehajtás továbbra is várja azok jelentkezését, akik a szervezetben szeretnének dolgozni. Jelentkezni személyesen az ország több pontján működő toborzó irodákban lehet, illetve a kIeaejDXriFR4MYyFdG9ib3J6YXNAYnYuZ292Lmh1 e-mail címen. Az érdeklődők hétköznapokon a 06-1-301-8150-es telefonszámon is kérhetnek információt a toborzással kapcsolatban.

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP