Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet több mint száz esztendeje hajtja végre a bíróságok által kirótt büntetések letöltettetését, mely kezdetekben egy objektumban valósult meg. Hosszú évek elteltével született a döntés, melynek köszönhetően az intézet egy új objektummal bővült. Az építkezés óta már több év eltelt és az idő vasfogának munkája meglátszott az intézet parancsnoki épületének homlokzatán. Így az elmúlt egy hónap felújítási munkálatainak köszönhetően az épület ismét visszanyerte egykori arculatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet kutyavezetői ismételten nagy sikert arattak bemutatójukkal.
Kollégánk, Gergő 2023. október 21-én izgatottan indult el otthonról, hiszen ő már tudta, hogy ez a nap számára különleges.
A szabadságról az jut először eszünkbe, hogy bárhová eljuthatunk, bármit elérhetünk.
Boldog gyermekarcokkal találkozhattak mindazok, akik tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Gyermekvédelmi Központ, Fruska Speciális Gyermekotthon eseményén jelen voltak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet sokáig nem rendelkezett saját kutyateleppel. Az éveken át tartó munkálatok befejeztével idén 9 szolgálati kutya költözhetett méltán megérdemelt otthonába.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet női fogvatartottjai az államalapítás ünnepére egy zenés verses műsorral készültek.
Önként jelentkeztek az általuk elkövetett bűnök szimbolikus jóvátételéért a borsodi fogvatartottak, akik a vármegyei gyermekvédelmi központ lakásotthonának udvarát tették rendbe.
A büntetés-végrehajtási intézet egyik célja, hogy a fogvatartottak szabadulásukat követően visszailleszkedjenek a társadalomba.
Immár a Gyermekvédelmi Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Fruska Speciális Gyermekotthon szobáit és helyiségeit díszítik azok a képek, melyeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet I. objektumában elhelyezett 12 fogvatartott rajzolt és festett, majd adott át az otthon lakóinak gyermeknap alkalmából.