Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Immáron sokadszorra, de az idei évben először báloztak együtt a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozói.
Március 15-e. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. 1989-ben nyilvánították először munkaszüneti nappá, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
2024. március 5-7-e között kilencedik alkalommal került megrendezésre Budapesten a Közétkeztetési Szakácsverseny, melyen a II. Agglomeráció csapata a kiváló „ezüst fokozatot” szerezte meg.
Február 28-án a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet meghívására érkeztek az intézetbe a vármegyei ügyészség és a törvényszék képviselői.
2021 őszén a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben elindult a festő, mázoló, tapétázó szakmunkás képzés a fogvatartottak részére a Baranya Vármegyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium jóvoltából.
A Parókia Portál munkatársai megkeresték a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetet azzal a céllal, hogy a Házasság hete alkalmából interjút készítsenek Pál Tamás bv. lelkésszel, valamint megismerjék munkásságát a börtön falain belül.
2024. január elején egyeztetés céljából a Baranya Vármegyei Területi Védelmi Bizottságtól Eckhardt Zoltán alezredes, titkárt, valamint Ádám Jenő tű.őrnagy, helyettest fogadta Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, intézetparancsnok, illetve Koncz Katalin bv. őrnagy, a Biztonsági és Fogvatartási Ügyek Osztályvezetője.
Az Integrált Drogterápiás Intézet (INDIT) Közalapítvány az idei évben is megszervezte és lebonyolította a fogvatartottak szűrővizsgálatát, a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, a hepatitis C vírussal (HCV) fertőzött betegek kiszűrése érdekében, a fogvatartottak körében.
Hagyományos módon, ismét megrendezésték a személyi állomány körében meghirdetett ruhacsere programot.
Átadták a Mecsek Műveleti csoport új öltözőhelyiségét a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, december 7-én. Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, az intézet parancsnoka egy ünnepélyes átadó eseményt szervezett, hiszen ez az öltöző az első, amely „Seal Team” mintára került kialakításra az országban.