A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Immáron hagyománnyá vált, hogy a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai jóvátételi munka keretében teszik széppé Kiskunhalas városát.
A közelgő gyermeknap alkalmából tizenkét fő fogvatartott végezte a rendbetételi munkát a park egész területén. A következő jóvátételi munka állomása a Sóstó lesz, ahol a fogvatartottak karbantartási munkálatokat fognak végrehajtani. A nyári hónapok során a halasi fogvatartottak több hasonló jóvátételi munkával segítik a települést.
Idén első alkalommal az Országos Rétesfesztiválon toboroztak kollégáink május 11-én Petőfi Sándor szülővárosában. A rendezvényre látogatók nagy érdeklődéssel fogadták a Kiskunhalasi Országos Bv. Intézet dolgozóit.
„Hétköznapi Hősök” címmel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság szervezésében a társszervekkel együttműködve szakmai vetélkedőre került sor május 10-én a Csetényi Emlékparkban, ahol a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is képviseltette magát egy csapattal.
Anyák napja alkalmából május 5-én misét tartott Gál József, az intézet börtönlelkésze a fogvatartottak részére. A misén számos éneket és verset adtak elő a bentlakók.
Egy speciális, újszerű tájékoztató kampány révén hívták fel a figyelmet az emberkereskedelem és a kábítószerfogyasztás veszélyeire, következményeire, a megelőzés fontosságát hangsúlyozva a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság, által szervezett kiállításon, amelyen ott volt a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet néhány munkatársa is.
A Föld napja alkalmából különböző eseményeket rendeznek világszerte, így a Kiskunhalasi Országos Bv. Intézet faültetéssel hívja fel a figyelmet a bolygónk környezetének megóvására.
Tűzoltási és kiürítési gyakorlat volt április 9-én a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Harmadik alkalommal tartott közös lelkigyakorlatot az elítéltekkel március 16-án a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a Mécses Szeretetszolgálat és a Börtönpasztorációs Társaság.
A Magyarok Vásárán, Kiskunhalas piacterén toborzott március 15-én a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet csoportja.
Nemzeti ünnepünk alkalmából a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka március 18-án díszoklevelet, tárgyjutalmat, valamint ajándékutalványt adott át a személyi állományi tagok részére. A jutalomban részesült kollégáknak megköszönte a mindennapos munkát.