Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
A BvOP története
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1963 óta működik a Steindl Imre utca 8. számú épületben. Az épület 1860 körül, a kiegyezés előtti időkben épülhetett. Az akkori budapesti utcajegyzék szerint az Árpád utca 8. szám alatt. Az épület külső homlokzatát és annak díszítő elemeit egy korábbi felújítás során eltávolították. A fellelhető dokumentumok alapján az épületet a kezdetektől középületként hasznosították. A II. világháború idején úgynevezett sárga „csillagos ház” volt, majd a világégést követően a ház, illetve a háztömb 1956-ig a „kormányzati negyed” szerves részévé vált. Az épületben működött Révai József népművelési miniszter titkársága. A háztömb egyik házának pincéjéből át lehetett jutni a másik épületbe, a pincében található alagútrendszer pedig összeköttetésben állt a Parlamenttel.
A büntetés-végrehajtási intézetek felügyelet az 1867-es évtől egészen 1952-ig az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt működött. 1952 márciusában a börtönügy átkerült a Belügyminisztériumhoz, majd 1956-ban ismét az igazságügyi tárcához. Ez utóbbi átadás azonban 1963-ig elhúzódott. Az 3624/1956 (X. 15.) minisztertanácsi határozat értelmében a büntetés-végrehajtás elvben visszakerült az Igazságügyi Minisztérium felügyeletébe. Az októberi forradalom azonban megakadályozta ennek lebonyolítását, így a tényleges átadás a 10-21/15/1963. számú belügyminiszteri parancs alapján kezdődött meg. Az 1963. évi 24. törvényerejű rendelet mondta ki, hogy a büntetés-végrehajtás felügyeletét az igazságügyi miniszter látja el.
A Budapest V. kerület Steindl Imre utca 8. szám alatti épület akkor vált a BvOP székhelyévé, amikor 1963-ban a büntetés-végrehajtás visszakerült az Igazságügyi Minisztérium irányítása alá és már önálló irányítási szervként szerveződött újjá. Ezzel a változással megoldódott a mintegy kétszáz fős büntetést-végrehajtást irányító központi állomány elhelyezése. Előtte a Roosevelt téren, a Jászai Mari téren, a József Attila, a Mérleg és a Lendvai utcában, gyakran osztályokra tagoltan működött.
Az elhelyezési igényeknek megfelelően a Steindl Imre utca 8. számú épülethez szervesen kapcsolódó Steindl Imre utca 10. szám alatti épület bővítésével és egybeépítésével alakult ki napjainkra a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának központi irányítását biztosító irodaház, amelynek felújítása, modernizálása folyamatosan zajlik napjainkban is.