A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

A motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és az annak töltéshez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A szirmabesenyői objektumban a látogatófogadás végén, a fogvatartott édesanyja adta át a mobiltelefont egy imitált ölelés során.
Az Európai Kiberbiztonsági Hónap hazai programsorozatának részeként idén is megrendezték a már jól ismert Kiberbiztonsági Játs(s)zMa vetélkedőt. A megmérettetésen a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát három munkatársunk képviselte: Nyeste Krisztina bv. százados, Puzsár Annamária bv. őrnagy és Varga Kitti. A csapat kiemelkedő teljesítményével elnyerte a vándorkupát, és ezzel az első helyet is megszerezte.
Csomós Roland, a BvOP Kommunikációs Főosztályának videósa a TEDx Danubia NEXT 25 megmérettetésén nevezett pályaművével, mozgókép kategóriában. A versenyen a szervezők olyan kép- és videós alkotásokat vártak, amelyek a mesterséges intelligencia által formált jövőt ábrázolják. Kollégánk videója a szakmai zsűri döntése alapján harmadik helyezést ért el, nyereményét 2025. november 6-án, egy ünnepélyes díjátadó keretében vehette át.
November másodika halottak napja a keresztény világban. Ezen a napon gyertyát gyújtunk mindazokért, akik már nincsenek köztünk. Megemlékezünk szeretteinkről, barátainkról és kollégáinkról, akik közösségünk tagjai voltak. A büntetés-végrehajtási szervezet elhunyt munkatársaira szeretettel és tisztelettel gondolva emlékezünk meg halottak napján, emlékük örökre velünk marad.
Sitku Orsolya, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. szarvasmarha-tenyésztési osztályának műszakvezetője sikereiről már korábban beszámoltunk, most pedig még nagyobb örömmel osztjuk meg: kolléganőnk a 2025-ös magyar távlovagló bajnokság 80 kilométeres kategóriájának győztese lett!
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2025. október 22-én nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából alkalmából jutalmazták kollégáinkat. Munkatársaink közül hárman meséltek munkájukról, szakmai pályafutásukról.
A korábbi években megvalósított hasonló jellegű, művészeti alapokra helyezett bűnmegelőzési programok sikerességére tekintettel 2025-ben, immár negyedik alkalommal valósult meg a fogvatartottak művészetterápiás projektje a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) együttműködésének köszönhetően. Idén ősszel országszerte nyolc büntetés-végrehajtási intézetben mutatják be előadásaikat az amatőr fogvatartotti színjátszó csoportok „A nyolc boldogság – A Belső Út Színpada” című program keretében, amely a Biblia jól ismert idézeteit, a nyolc boldogság himnuszát adaptálta színpadra.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 71. évében elhunyt Lajtár József ny. bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok volt gazdasági és informatikai helyettese.
Dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Vajdahunyad várban köszöntötte a ragadós száj- és körömfájás elleni küzdelemben részt vevő szakembereket, ahol elismeréseket adott át. A védekezésben tanúsított kiemelkedő helytállásukért a büntetés-végrehajtási szervezet munkatársai is elismerésben részesültek.
A büntetés-végrehajtási szervezet központi ünnepségén dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kiemelkedő szolgálati tevékenységük elismerésként köszöntötte, egyben jutalomban részesítette munkatársainkat, valamint elismeréseket adott át a közétkeztetésben kialakult rendkívüli helyzetben történő kimagasló helytállásuk, továbbá a Szent Adorján Napi központi családi nap szervezésében végzett kiemelkedő szolgálati tevékenységük honorálásaként az érintett munkatársaknak.















