A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
2026. június 3-án a sátoraljaújhelyi MNMKK PIM Kazinczy Ferenc Múzeumban rendezték meg „Az öltözködés kultúrája” című mikrokonferenciát, melyen katonai hagyományőrzéssel foglalkozó kollégánk is előadást tartott.
A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.
A Börtönmúzeum több, hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett gyermeknapi rendezvény résztvevője volt.
2025. május 15-16-án rendezte meg az MNMKK PIM - Kazinczy Ferenc Múzeum az I. Zempléni Kulturális Turizmus Konferencia és Expot, amely a „Tokaj-Zemplén turisztikai térség turizmusának közösségi fejlesztése” témakörben került megrendezésre.
1826. május 3-án született Csemegi Károly magyar jogász, kúriai tanácselnök, a magyar büntetőjog-tudomány kiemelkedő alakja, a Csemegi-kódex névadója, vagy ahogy Vámbéry Rusztem fogalmazott: „a törvényszerkesztésnek széles látókörű művésze”.
Puha Ferenc bv. őrmester a 38. Országos Tudományos Diákköri Konferencia intézményi fordulóján első helyezést ért a 2026. április 16-án megrendezett turizmus-vendéglátás szekcióban.
Az MNMKK PIM A Magyar Nyelv Múzeuma idén is megrendezte a „Kazinczy lábnyomán” c tanulmányi versenyt, amelynek hagyományosan a Börtönmúzeum volt az egyik állomása.
A budapesti Kempelen Farkas Gimnázium közel két évtízéves múltra visszatekintő, pályaválasztást segítő programjára a hagyományoknak megfelelően a különleges szakmák jeles képviselői és a tudomány, a művészet, valamint a sport kiválóságai kaptak idén is meghívást. Első alkalommal büntetés-végrehajtási életpályát a Sátoraljaújhelyi Fegyház és a Börtön, a Börtönmúzeum és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem BV Tanszékének hallgatói mutatták be a diákoknak.
2026. március 15-én került sor a Szabadság, szerelem! c. interaktív zenés, történelmi újrajátszásra Jászter Beáta felkészítésével, a Kazinczy Ferenc Múzeum munkatársainak közreműködésével, valamint a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön Börtönmúzeumának együttműködésével.
A sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola alsó tagozatos diákjai látogattak el a Börtönmúzeumba a nemzeti ünnepre hangoló Petőfi témahéten. 2026. március 9-13 közötti témahét keretében készítette fel az iskola a diákokat a közelgő nemzeti ünnepre.














