A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Idén rendhagyó módon, a Kazinczy Múzeum tereiben valósult meg Sátoraljaújhely hagyományos forradalmi történelmi sétája, amin Táncsics szabadítását ezúttal is kollégáink igyekeztek megakadályozni.
Csákányi László sanzonjának a záró sora jut eszembe (Doktor úr a maga szíve sose fáj?) arról a fordított helyzetről, amibe most kerültem: interjút készíteni egy olyan újságíróval, aki engem szokott faggatni az intézet vagy a Börtönmúzeum eseményeiről. Médiapartnerünkkel, a tavalyi év végén Prima-díjban részesült Jászter Beátával, az Európa Rádió szerkesztő-riporterével beszélgettünk az előzményekről és a jövőbeli terveiről.
Finkey Ferenc koronaügyész születésének 155. évfordulóján, 2025. január 30-án emlékeztek sárospataki sírjánál a Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Főügyészség, valamint a Sátoraljaújhely Fegyház és Börtön állománytagjai.
Az állománytagjainkból szerveződött, Szakály András bv. törzszászlós által vezetett Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör katonai hagyományőrzői idén is aktív részesei lesznek az évente megrendezésre kerülő emléktúrának.
Negyvenedik születésnapját ünnepelte a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum (KFM). Ringer István, az intézmény igazgatója elmondta: napra pontosan négy évtizede, 1984. december 3-án nyílt meg a múzeum.
2024. november 19-én, kedden, 9:00-11:00 óra között kerül megrendezésre a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozata keretében „A Büntetés-végrehajtási szervezet egyenruházata és viselettörténete 1867 – 2024” című, online közvetített szakmai konferencia.
Az első világháború centenáriumi éve óta hagyományosan megemlékeznek a sátoraljaújhelyi diákok a Nagy háború befejezésének napján a sátoraljaújhelyi Hősök temetőjében.
A sátoraljaújhelyi általános iskolák hagyományosan október hónapban tartják a pályaorientációs rendezvényeiket. Idén két iskola diákjainak mutattuk be a büntetés-végrehajtási szervezet munkáját.
Újabb időszaki kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. A 2024. október 14-én tartott megnyitóra A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye is meghívást kapott.
Szent Adorján 1996 óta a patrónusa a Büntetés-végrehajtási Szervezetnek, azonban 1999 óta kerül ünnepi parancs ebből az alkalomból.














