A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Váci Fegyház és Börtönben 2023. augusztus 09-én – A büntetés-végrehajtási szervezetnél alkalmazott lőfegyverek fejlődéstörténete címmel – került megrendezésre a Magyar Börtönügyi Társaság Biztonsági Szekciójának éves ülése.
A Magyar Börtönügyi Társaság 2023. május 18-án konferenciával egybekötött közgyűlést tartott. A konferencia levezető elnöke a Dr. Czenczer Orsolya PhD. bv. alezredes asszony, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Büntetés-végrehajtási Tanszékének egyetemi docense volt.
A Magyar Börtönügyi Társaság tisztelettel meghívja Önt szakmai konferenciájára és 2023. évi közgyűlésére.
2017-ben nagy visszhangot váltott ki, hogy Szaúd-Arábiában állampolgárságot kapott egy női robot, akit Sophiának hívtak. Ez volt az első alkalom, hogy egy mesterséges intelligenciát egy állam saját állampolgárságával ruházta fel és használja mind a mai napig ezt a női robotot.
Magyar Börtönügyi Társaság Humán szekciójának ez évi első szekció ülése 2022. június 02-án, két év után először személyes jelenléttel került megrendezésre Kecskeméten, a Bács-Kiskun Vármegyei Bv. Intézetben. A találkozón a szekció 31 tagja vett részt.
A Magyar Börtönügyi Társaság 2022. május hónap 17-én, a „Női fogvatartottak helyzete Magyarországon” című szakmai konferenciával egybekötött közgyűlést tartott.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kara, a Magyar Börtönügyi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia Büntetés-végrehajtási Albizottsága, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Prof. Dr. Vókó György, a kiemelkedő jogtudós emlékére konferenciát tartott 2021. december 8-án, a járványhelyzetre tekintettel online formában.
Magyar Börtönügyi Társaság Humán szekciójának ez évi második szekció ülése 2021. november 26-án online formában került megrendezésre . A tanácskozáson a szekció 38 tagja vett részt.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Magyar Börtönügyi Társaság, az MTA Büntetés-végrehajtási Albizottsága, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága tisztelettel meghívja Önt, Vókó György a kiemelkedő jogtudós emlékének ajánlott konferenciájára.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából idén is megrendezésre került egy tudományos konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia és Magyar Börtönügyi Társaság közös szervezésében, Eötvös József és Társai címmel.
Oldalak
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »