Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2022 elismerés kitüntetettje a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum „Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei” időszaki kiállítása lett.
Az elismeréseket 2022. november 3-án a Ludwig Múzeumban adták át. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A már megszokott három kategóriában folyt a megmérettetés; 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki és virtuális kiállítások pályázhattak az elismerésre.
Idén rendhagyó módon öt tárlat is kiérdemelte a címet, melyek közül az egyiket kicsit közelebb érezzük magunkhoz, tekintve, hogy a kiállítás sikeréhez a Börtönmúzeum és a BV Holding Kft. Sátoraljaújhelyi Telephelye is hozzájárult műtárgykölcsönzéssel. A tárlat egyik szociofotójához kapcsolódva egy fogvatartotti munkában készült focilabda és az úgynevezett "csikó" is látható, amelyen ülve a labdákat varrták az elítéltek Vácon, Sátoraljaújhelyen és Márianosztrán.
Gratulálunk a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumnak a „Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei” időszaki kiállításhoz, melyről részletesebben a kiállítás nevére kattintva tájékozódhatnak!