A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Új helyszíneken, ezúttal a Bodrogközben folytatódik a több díjat nyert Hátsó füves futballmentő túra a Börtönmúzeum részvételével.
A Hátsó füves kiállítás és a kísérőrendezvényként kapcsolódó futballmentő túra, a vidék életéhez évtizedeken át kapcsolódó közösségi sport végnapjaira irányítja rá a figyelmet. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum sikeres kezdeményezéséhez csatlakozott a Börtönmúzeum, a Nemzeti Sport és a Sátoraljaújhelyi Múzeumbarátok Köre. A négy szervezet eredményes együttműködésének köszönhetően már nemcsak az Év kiállítása címet hódította el a tárlat, hanem a futballmentő túra is elismerésben részesült, mégpedig az UEFA társadalmi kezdeményezéseseket elismerő díjának ezüst fokozatát nyerte el.
Ez adott újabb lendületet a folytatáshoz, így 2023 tavaszán a Bodrogköz települései kapcsolódnak be egy-egy focimeccs erejéig, a pálya szélén pedig a Börtönmúzeum sátra is elmaradhatatlan a múzeumpedagógiai eszközeivel. Első alkalommal Hercegkúton, majd Nagyrozvágyon mérkőztek meg a csapatok, ahol a Zempléni Főnix csapatának erősségeként, ismételten a pályára lépett a 15-ös számú mez tulajdonosa, Ivanicskó György bv. hadnagy is.