A Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei a 2018-as évben 146 ezer pár lábbelit, 42 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és 69 ezer darab bőrterméket készített az Ipoly Cipőgyár Kft. üzemcsarnokában.
Az Év Sportolója Gálán megosztva nyerte el az Év szabadidős sporteseménye díjat a Hátsó füves futballmentő túra. A túra megvalósításában a Börtönmúzeum mellett a Bv. Holdingnak, valamint a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönnek is kiemelkedő szerepe volt.
A Hátsó füves kiállítás a vidéki focinak állít emléket a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum időszaki kiállításán. Ehhez a tárlathoz a Börtönmúzeum és a Bv. Holding is kölcsönzött tárgyakat a magyarországi bv. intézetekben folyó labdavarrásnak emléket állítva. A kreatív kiállítási koncepció, és a kapcsolódó harmadik félidő bisztró beszélgetős estjei nem véletlenül az Év kiállítása díjat érdemelték ki 2022-ben.
A kiállításhoz kapcsolódik a Hátsó füves futballmentő túra. A kísérőrendezvény a Zemplén kistelepülésein egy-egy focimeccs erejéig eleveníti fel a ma már csak emlékekben létező csapatok szebb napjait. A megvalósításban a Kazinczy Múzeum együttműködő partnere a Nemzeti Sport és a Sátoraljaújhelyi Múzeumi Baráti Kör mellett a Börtönmúzeum volt, valamint a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön is kivette részét a fogvatartotti jóvátételi munkában készült kerámiaplakettek, kupák, csapatzászlók, egyedi kitűzők elkészítésével.
A siker ezúttal sem maradt el, 2023-ban az UEFA társadalmi kezdeményezéseket elismerő díjának ezüst fokozatát nyerte el a túra, de az elismerések sora 2024-ben sem szakadt meg: a 2024. január 8-án, az Operaházban megrendezett Év Sportolója Gálán, megosztva az Év szabadidős sporteseménye lett a Hátsó füves futballmentő túra.
Gratulálunk az ötletgazdának, a szervezőknek, és örülünk neki, hogy együttműködő partnerként részesei lehetünk a program sikerének is!