A Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei a 2018-as évben 146 ezer pár lábbelit, 42 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és 69 ezer darab bőrterméket készített az Ipoly Cipőgyár Kft. üzemcsarnokában.
Az 1944. évi börtönkitörés 80. évfordulóján is ünnepélyes keretek között került sor arra a megemlékezésre, melyen a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön főbejáratánál elhelyezett emléktáblánál főhajtással és koszorúzással tisztelegtünk Lindenberger Lajos egykori fogházparancsnok embermentő cselekedete és későbbi áldozatvállalása előtt.
Lindenberger Lajos az Igazságügyi Minisztérium rendeletével a sátoraljaújhelyi fogházfelügyelői teendők ellátására nyert beosztást 1919-ben, majd 1922 októberében nevezték ki fogházgondnoknak. A Magyar Királyi Honvéd Vezérkari Főnökség Bírósága 1942-ben a Sátoraljaújhelyi Királyi Törvényszéki Fogházat is büntető intézetté minősítette, melynek élére Lindenberger Lajost - mint parancsnokot - nevezték ki. Parancsnoksága idejére esett a 80 évvel ezelőtti, 1944. március 22-i börtönkitörés. A helyszínre érkező csendőrők és német csapatok a kitörés résztvevőit elfogásuk után lelőtték a környező hegyekben, a város határában, majd további 11 vezetőjüket megtorlásból kivégezték. A többi politikai fogolyra is ez a sors várt volna, azonban Lindenberger Lajos ehhez nem járult hozzá, feletteseihez fordult. Így menekült meg ekkor a kitörésben részt vevők jelentős része, további tragikus sorsuk alakulására Lindenberger Lajosnak már nem volt hatása.
A háború utáni években azonban Lindenberger Lajos sorsa is tragikus fordulatot vett. Az ÁVH 1949. január 28-án őrizetbe vette háborús bűntett koholt vádjával és 1950 nyarán a fogvatartás körülményei és a kihallgatásokkal járó megpróbáltatások következtében elhalálozott. Csak 1992-ben a legfőbb ügyész törvényességi óvására mentették fel a korábbi vádak alól.