A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
2024. április 25-én 11. alkalommal került sor a „Kazinczy lábnyomán” vetélkedőre Sátoraljaújhely és Széphalom között. Az évtizedes hagyománynak megfelelően, az egyik állomás ezúttal is a Börtönmúzeum volt.
Kazinczy Ferenc gyalog járt széphalmi birtokáról az 5 kilométerre fekvő zempléni megyeszékhelyre, a levéltárba dolgozni. Ezt az útvonalat eleveníti fel a Kazinczy lábnyomán vetélkedő. Idén 26 csapat jelentkezett a versenyre általános, illetve középiskolás kategóriákban, és nagy örömünkre, érkeztek diákok a Felvidékről is. Sátoraljaújhely és Széphalom kulturális intézményeiben, a nyelvújító életében jelentős helyszíneken oldottak meg feladatokat a résztvevők, elsősorban Kazinczy személyéhez kötődően, de várostörténettel kapcsolatos kérdés, valamint trükkösebb, logikai jellegű tevékenység és szabadulószoba is része volt az állomások sorának, amiből nem maradhatott ki a Börtönmúzeum sem, ahol Kazinczy Ferenc rabságához kapcsoló nyelvi fejtörők megoldása volt a feladat.