A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az LXII. Országos Postás Távközlési Természetbarát Találkozó és Túraverseny megrendezésére idén Sátoraljaújhelyen került sor. A városismereti versenyen az Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön múltjából is válogattak be kérdést a szervezők.
A szervezők által előzetesen kibocsájtott hírlevél felhívta a résztvevők figyelmét Sátoraljaújhely számos történelmi emlékére. A 2024. július 12-14. között megrendezett versenyen így két versenyszámban is lehetett indulni: a túraverseny a városkörnyéki hegyek turisztikai attrakcióira koncentrált, míg a városismeretei vetélkedő során a város 27 látványosságát kellett felkutatni és a hozzájuk kapcsolódó feladatlapot kitölteni. Utóbbiak között az intézet múltjának egy epizódjára, az 1944. évi börtönkitörés áldozatainak a számára kérdeztek rá a feladatsor összeállítói, melyet a Börtönmúzeumban található adatok, vagy az intézet H épületének falán elhelyezett emléktábla alapján kellett megválaszolni.
A már említett hírlevél Sátoraljaújhely kiemelt látványosságai között ajánlotta a Börtönmúzeumot, amit hazautazás előtt mindenképpen érdemes megnézni. Köszönet a szervezőknek, hogy számos versenyző és családtagjaik látogatták meg a múzeumot ezen a hétvégén!