Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben ünnepelte meg a Börtöncursillos Titkárság 2025. május 5-én az első magyarországi börtöncursillo 10 éves évfordulóját.
Megtisztelő volt intézetünk számára, hogy a 10 éves évfordulónak a megünneplésére Sátoraljaújhelyen kerülhetett sor. Ennek azonban megvan a maga történeti oka, hiszen néhai Hajdú Miklós börtönlelkész kezdeményezésére a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön adott otthont az első magyarországi börtöncursillonak 2014. november 26-28. között.
Számos vendég fogadta el a titkárság és az intézet meghívást: börtönlelkészek, a cursillos közösség tagjai, intézetparancsnokok, valamint külön öröm volt, hogy körünkben köszönthettük Székely János szombathelyi római katolikus püspök urat és Barna Sándort, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét, akik a parancsnoki köszöntőt követően, a fogvatartottak részvételével és zenei szolgálatával ünnepelt ökumenikus istentiszteletet vezették. A program további részében előadásokra, tanúságtételekre került sor. Székely János a hazai cursillo történetét mutatta be, amit Demeter Csabának, a Börtöncursillos Titkárság elnökének az elmúlt évtized eredményeit részletesen adatoló prezentációja követett, majd Szilassy Roland bv. alezredes reintegrációs szempontból elemezte a börtönpasztorációba bevont, az APAC körleten elhelyezett, ill. a börtöncursillot végzett fogvatartottak eredményeit, a visszaesés elkerülésének radikális változását. Az előadásokat a börtöncursillokban részt vett különböző felekezetű lelkészek tanúságtételei követték. Butsy Lajos és Mészáros Ferenc római katolikus valamint Szabó István görög katolikus papokat követő Tóth Viktória református lelkész asszony után két volt fogvatartott, Lólé Attila és Terebes Gergő osztották meg tapasztalataikat arról, hogy mit jelentett számukra a börtöncursillo az intézet falain belül és szabadulásuk után.
Az eseményt a regionális és az országos vallási sajtóorgánumok figyelme sem kerülte el, így a résztvevőkkel készített interjúk következtek, amelyek után közös ebéd zárta az ünnepséget.