Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
2018. január 30-31-e között a Belügyminisztériumban az intézeti tanácsadó kollégák részére tartottak szakmai értekezletet, amelyen képviseltették magukat a büntetés-végrehajtási szervezet EFOP Projektiroda munkatársai, valamint a belügyi tárca projektmunkatársai is. Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt 4,2 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, célja a fogvatartottak munkaerőpiaci és társadalmi visszailleszkedésének támogatása.
Bagosi Borbála, a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettese nyitotta meg a rendezvényt. A főosztályvezető-helyettes asszony kitért arra, hogy a projekt sikeressége a tanácsadó kollegák és a szakmai vezetők, a társszervek, valamint a központi stáb együttműködésén múlik. A Belügyminisztérium részéről Botka Bianka, a projekt szakmai vezetője számolt be a kollégáknak a projekt jelenlegi állásáról, az első mérföldkő teljesítéséről. Zalavári Attila bv. hadnagy, bv. szervezeti referens (BvOP) előadásában kitért az ügyfélmappák dokumentumainak átadás-átvételére, valamint a személyazonossággal összefüggő igazolások és kérdőívek megküldésének rendjére. Jagasics Béla fogvatartotti képzési referens (BvOP), valamint Kovács Anett szakmai koordinátor (BM) a kompetenciafejlesztő foglalkozások megvalósulási folyamatáról, jelentéstételi rendjéről tájékoztatta a kollégákat. Balassa Szilvia monitoring koordinátor (BM) a kompetenciafejlesztő foglalkozások megvalósulásával kapcsolatos adatszolgáltatásról számolt be a résztvevőknek, míg Zalavári Attila felhívta a figyelmet a tipikus hibákra a szolgáltatás adatszolgáltatással témában.
A projekt keretében a fogvatartottak számára olyan komplex szolgáltatás-csomagot biztosítunk, amelynek a korábbi projektekhez képest új eleme, hogy 1000 fő hozzátartozó számára is nyújtunk szolgáltatást 2018. február 1-től. A hozzátartozók bevonásának eljárásrendjéről Volford Róbert bv. alezredes, bv. osztályvezető, bv. intézeti szakmai vezető (Szegedi Fegyház és Börtön) tartott előadást a hallgatóságnak. Juhász Lotti projektreferens (BvOP) pedig az ehhez kapcsolódó dokumentációt ismertette, illetve mutatta be a munkatársaknak. Porubszky Szabolcs bv. alezredes, bv. osztályvezető, EFOP bv. intézeti szakmai vezető, (Zala Megyei Bv. Intézet) a szabadulást követő utógondozás dokumentációját ismertette a szakembereknek, míg Kerek-Tamás Julianna koordinációs vezető (BvOP), az ehhez kapcsolódó dokumentációról beszélt a kollegáknak. A rendezvény végig interaktív maradt, az előadásokat követően a résztvevők megvitatták a felmerülő kérdéseiket Sinkó Csaba bv. alezredes, mb. főosztályvezető, projektvezető úrral, illetve a központi stáb jelen lévő tagjaival. A rendezvényt Kovács Mihály bv. ezredes, mb. szolgálatvezető (BvOP) zárta. Előadásában megköszönte minden résztvevő eddigi áldozatos munkáját, és kiemelte a program azon elemét, mely a hozzátartozókra fókuszál. Ez a programpont a befogadó, a szabadultat motiválni képes környezet megteremtését hivatott segíteni, amely ahhoz járul hozzá, hogy a szabadult jogkövető állampolgárként sikeresen illeszkedjen vissza a társadalomba, a családba és a munka világába.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.