A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kivételes jóvátételi programban vett részt négy fogvatartott a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet színháztermében november 6-án.
A drogprevenciós és bűnmegelőzési célú program egy stúdióbeszélgetés keretében zajlott négy olyan fogvatartott részvételével, akik az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű kiemelt program résztvevői, és mindannyian kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt töltik börtönbüntetésüket.
A kiválasztott fogvatartottak a programot megelőzően több alkalommal felkészítő csoportfoglalkozáson vettek részt, ahol a tanácsadók segítségével feldolgozták a személyes életútjukat, a börtönbe kerülésükhöz vezető utat, és beszéltek a kábítószer veszélyeiről, káros hatásairól. A tanácsadók által moderált beszélgetésbe bevont hallgatóság egy 22 fős szakközépiskolai osztály volt, akik a pedagógusokkal együtt nagy érdeklődéssel vettek részt a programon, és sok kérdést tettek fel a témával kapcsolatosan, amelyre a szakemberekkel együtt keresték a válaszokat. Az előadást megelőzően a diákok intézetlátogatáson vettek részt. A kiválasztott fogvatartottak élettörténetük, saját példájuk bemutatásával szerettek volna hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalok tartózkodjanak hasonló cselekmények elkövetésétől, ne legyenek szerhasználók, és mentesüljenek a szigorú jogkövetkezmény alól.