A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
17 fogvatartott sikeresen elvégezte az EFOP – Fogvatartottak reintegrációja című pályázati program keretében megvalósuló szobafestő-mázoló szakmaképzést.
480 órás OKJ-s képzésben vettek részt a kiválasztott szabadságvesztést töltők, a program során az elméleti alapismeretek megszerzését követően gyakorlati képzés valósult meg, melyek vizsgával zárultak. A megszerzett tudással olyan szakmai ismeretek birtokába jutottak a fogvatartottak, melyekkel szabadulásukat követően egzisztenciális helyzetüket meg tudják erősíteni, hiányszakmában akár kiemelt legális jövedelemre tehetnek szert, ez által is csökkentve a visszaesésük kockázatát, a társadalom aktív, hasznos tagjaiként tudják élni mindennapjaikat. A közeljövőben újabb képzések indulnak a büntetés-végrehajtási intézet falain belül, a fogvatartottak olyan oktatási lehetőségeket kapnak, amelyek ténylegesen és hatékonyan segítik az eredményes reintegrációjukat.