A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
2019. október 11-én zárta 12. kompetenciafejlesztő csoportfoglalkozását a Kalocsai Fegyház és Börtön. A harminc órát magába foglaló önismereti foglalkozások a „Fogvatartottak reintegrációja” kiemelt projekt keretében az intézet EFOP tanácsadójának vezetésével, valamint egy önkéntes bevonásával valósultak meg.
A foglalkozássorozat az önismeret fejlesztése mellett segítséget nyújt a résztvevőknek mások értékrendjének elfogadására és az előítéletek leküzdésében is. A foglalkozások során az egyes témák feldolgozása játékos feladatokon keresztül történt, melyhez nélkülözhetetlen a fogvatartottak aktív részvétele. A kompetenciafejlesztőt sikeresen teljesítők részére a Belügyminisztérium igazolást állít ki. Az idei évben az önismereti foglakozások mellett életvezetési, valamint agresszió- és konfliktuskezelési foglalkozásokon is részt vehettek a jelentkezők. A kompetenciák fejlesztése segítséget nyújt abban, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.
„Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.”