Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
A fogvatartottak körében mindig nagy népszerűségnek örvendenek a jóvátételi programok, melyeknek célja a jogerős szabadságvesztésre vagy elzárásra ítéltek egyéni önértékelésének fejlesztése, belső motivációs bázisának megteremtése, az elkövetett bűncselekmény kompenzálásának elősegítése, ezáltal a büntetés-végrehajtás társadalmi megítélésének javítása.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt szervezésében újabb 5 fogvatartott vehetett részt jóvátételi programon. A jóvátételre bevont fogvatartottak krepp papírból készítettek virágokat Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Otthonának javára, közösségi helyiségeik dekorálása céljából. A programban résztvevő fogvatartottak szorgalmának köszönhetően 2020. március 4-én közel 50 virág került átadásra az otthon részére.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs tevékenységeivel szorosan együttműködve, azt kiegészítve valósul meg.