Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
900 órás asztalos tanfolyam vizsgája volt március elején a Nagyfa -Alföld Kft. üzemcsarnokában. Kilenc elítélt adott számot tudásáról. A vizsgára mindenki egy fából készült fiókos ülőkét szerelt össze.
Az írásbeli megoldása után a gyakorlati vizsgán kis csoportokban egy zárkaasztalt készítettek a tanulók. A szakmát adó képzést a Szegedi Fegyház és Börtön és a SZTÁV Felnőtt képző intézet szervezte az elítélteknek. Az elméleti órák az iskolakörleten voltak délutánonként, hogy a dolgozók is tudjanak a képzésre járni. A különféle asztalosipari termékek készítésének fortélyait pedig a gyárban sajátították el a hallgatók.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.