Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
A Belügyminisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közösen indította el a 4,2 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló, 2021. december 31-ig tartó EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projektet, melynek keretében 2019. február 25-én délelőtt Közösségi Foglalkoztató nyílt Szolnokon. A Közösségi Foglalkoztató élén vezetőváltás történt.
Tüdős Marianna vezető nyugdíjba vonulása miatt megüresedett vezetői pozíciót 2020. december 15-től Benke Judit, volt EFOP-tanácsadó tölti be. Az esemény kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka Horváth Ákos bv. ezredes, bv. tanácsos köszönte meg több éven keresztüli áldozatos munkáját és kívánt boldog nyugdíjas éveket Tüdős Mariannak, nemcsak mint Közösségi Foglalkoztató vezetőjének, hanem mint az intézet volt pártfogó felügyelőjének is. Benke Juditnak pedig kitartó és ugyanolyan kreatív munkát kívánt vezetői tevékenysége során, mint amelyet végzett az intézetben is.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.