A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet


2025. augusztus 9-én intézetünk kiemelt figyelemmel vett részt a nagy hagyományokkal rendelkező, 11. alkalommal megrendezett Őrült Hajók Versenyén, amely nemcsak látványos és szórakoztató családi program, hanem kiváló alkalom volt a büntetés-végrehajtási pálya iránti érdeklődés felkeltésére és a szervezet bemutatására.
A toborzási standunk egyik fő attrakciója a zárkaként berendezett, interaktív „szabadulózárka” sátor volt, amely most először debütált a nagyközönség előtt. A látogatók játékos, ugyanakkor a bv. szakmai tevékenységét hűen tükröző feladatokon keresztül ismerhették meg a felügyelők szolgálatainak mindennapi kihívásait. A játék során a résztvevőknek UV lámpát és kézi fémkeresőt is kellett alkalmazniuk a feladatok teljesítéséhez, ami különösen izgalmas és interaktív élményt nyújtott. A program egész nap jelentős érdeklődés mellett zajlott:
Több mint 50 fő próbálta ki a szabadulós játékot, akik közül többen a helyszínen részletes tájékoztatót kértek a jelentkezési feltételekről és a képzési lehetőségekről.
A toborzási munkát a nap folyamán egy műveleti főfelügyelő is támogatta, aki látványos és közvetlen bemutató keretében ismertette a bv. szervezet által alkalmazott mozgáskorlátozó eszközöket, valamint bemutatta a szállítójármű belső kialakítását. A standnál különböző szemléltető eszközöket – bilincseket, vezetőszárakat – is kiállítottak, amelyeket a látogatók kézbe vehettek, kipróbálhattak, és így közvetlen tapasztalatot szerezhettek a hivatás eszköztáráról. Ezek a bemutatók és eszközpróbák rendkívüli érdeklődést váltottak ki mind a fiatalok, mind a felnőttek körében, és hiteles képet adtak a szolgálati feladatok gyakorlati oldaláról.
A rendezvényen jelen lévő toborzó kollégák személyes beszélgetések során mutatták be a pálya stabilitását, az előmeneteli lehetőségeket és az életpályamodell nyújtotta biztonságot.
Összességében elmondható, hogy a 2025-ös Őrült Hajók Versenye nemcsak a vízen zajló kreatív versenyeknek, hanem a toborzási tevékenységnek is jelentős eredményt hozott. A rendezvényen való részvétel során számos érdeklődőt sikerült megszólítani, akik nemcsak „kikötöttek” standunknál, hanem komolyan fontolóra vették, hogy a büntetés-végrehajtás hivatásának „biztos fedélzetére” lépve építsenek hosszú távú, kiszámítható életpályát.