A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet


Negyven év szolgálat - Grabicza Róbert bv. alezredes, az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettese négy évtizednyi szolgálat után nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonult.
Az alezredes pályafutása 1986. július 15-én indult, amikor felvételt nyert az Állampusztai Börtönbe, és egyben a Rendőrtiszti Főiskolát is megkezdte. Az első években nevelőként dolgozott, majd 1996-tól vezető nevelői feladatokat látott el. 2000-től az intézet Programszervezési és Foglalkoztatási Osztályán, 2005-től pedig az intézet Biztonsági és Fogvatartotti Ügyek Osztályát vezetve, szervezte az intézeti működését. Mindvégig megfelelt a legmagasabb szakmai elvárásoknak. 2008-ban az intézeti parancsnok-helyettesi feladatok ellátásával bízták meg, amelyet 2010 februárjától - kinevezését követően - hivatalosan is betöltött.
Egész pályafutása során elhivatott munkát végzett az intézet biztonsága, valamint a rend és a humánus bánásmód fenntartása érdekében. Vezetőként nem csupán irányt mutatott, hanem olyan munkatárs volt, akire bármikor lehetett számítani. Igazi mentorként állt kollégái rendelkezésére, hogy segítse őket a szakmai fejlődésükben és személyes karrierjük építésében. Húsz jutalom és a 2011-ben elnyert tanácsosi cím is bizonyítja, hogy kollégái és a büntetés-végrehajtási szervezet egyaránt nagyra értékelték munkáját.
A sport területén is jeleskedett, és meghatározó tagja volt az intézet közösségének. A labdarúgás iránti szeretete és az aktív életmód iránti elkötelezettsége sokakat inspirált. Egészen nyugdíjba vonulásáig erősítette az intézet labdarúgó csapatát, munkatársai tanulhattak tőle a kitartásról, a csapatmunkáról és a közösségi értékek fontosságáról.
Grabicza Róbert bv. alezredes munkássága nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példaértékű. Munkatársai és elöljárói köszönettel búcsúztak tőle az állományért, a közösségért és a büntetés-végrehajtásért tett sok éves erőfeszítéseiért. Kívánunk neki hosszú, boldog és pihentető nyugdíjas éveket, sok örömet és egészséget az új életútja során!




