A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet


A regionális versenyt megnyertük, az országoson a második helyet szereztük meg az idei sakkbajnokságon.
Februárban intézetünk rendezte meg a Dél-alföldi régió sakk bajnokságot, ahol három megye, négy intézetének öt csapata mérte össze tudását. A nyertesek örömmel készülődnek az országos bajnokságra, de a többi résztvevő sem volt túl csalódott, hiszen jó hangulatban, barátok közt zajlott a verseny. A jelenlévők mind örömmel jöttek, és jó játék után kellemes élményekkel távoztak tőlünk.
Az eredmény:
1. Állampusztai Országos Bv. Intézet
2. Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.
3. Szegedi Fegyház és Börtön
4. Szolnok Megyei Bv. Intézet
5. Bács-Kiskun Vármegyei Bv. Intézet
A országos versenyen aztán a dobogó második helyére állhatott fel a csapatunk, a résztvevők nagy örömére. A versenyzők: Juhász Mihály, Digner István, Rettinger István, Hegedűs Péter voltak.