A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Bővült az Állampusztai Kft. állattenyésztési ágazata, már galambtenyésztéssel is foglalkoznak.
2019. augusztus 1. óta a hazai húsgalamb termelés újbóli beindítása érdekében a „Nemzeti Húsgalamb” program keretein belül vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe haszongalamb tenyésztésre. 2019. év végén a Kft. is kérelmet nyújtott be a haszongalamb vásárlására igénybe vehető támogatásra, ami jóváhagyásra került. Így 2020 januárjában az először az ideiglenesen kialakított tenyész növendék galambok tartására alkalmas termelőhelyiségébe érkeztek meg az állatok, pontosan 2000 db, a „húsgalambok királyának” számító, Hubbell növendék galamb. A galambok március közepéig tenyész-galambokká fejlődtek és végleges helyükre, az Állampusztai Kft. Gálházán kialakított, galambok tenyésztésére alkalmas telepére kerültek, és március végén a galambok meg is kezdték a tojásrakást.