Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Jóvátételi munkaként két napon keresztül segítettek a fogvatartottak a több mázsa fa pakolásában, fűrészelésében.
Az energiaárak emelkedés miatt folytatta az önkormányzat a lakosság támogatását, és ahogy az előző években is, tűzifa aprításába, szállításába kezdtek. A polgármester idén is az intézet segítségét kérte a munkálatokhoz, a fogvatartottak önként vállalt jóvátételi munkaként segítettek a nehéz fizikai munkában. 8 fogvatartott két napon keresztül dolgozott, fát vágtak, mérlegelték, majd a szállítójárműre pakolták a méretes fatörzseket. A település önerőből nehezen oldotta volna meg a feladatot, ezért kérték a fogvatartottak segítségét, aki szívesen segítettek, ahogy már korábban is. A munkát az időjárás megnehezítette, de így is mindenki elégedetten végezte a feladatát, hiszen a jó cél lebegett a szemük előtt. Munkájukkal Harta település faosztási programjához nyújtottak segítő kezet a zord időjárás ellenére.