A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet


A fogvatartottak számára a nyári időszakban is több programot biztosít a munka mellett az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, a szabadidejük hasznos eltöltésére.
A Nemzetközi Duna-nap alkalmából szavaló és dalnok versenyt hirdetett az intézet. Nem volt könnyű kiválasztani a legjobb alkotást, mert sok szép vers született. Volt, akinek a humora, volt akinek a rímei és volt akinek maga a mondanivalója volt remek. Külön öröm, hogy ennyire népszerű lett a verseny. Miután a Duna volt a téma, mindenki megtalálta a saját kötődését, illetve az országot tekintve is nagyon szép mondavalójú verseik születtek. Kicsit mindenkinek előbújt a lelkéből a hazaszeretet és a Duna-parti emlékek.
A szavaló versenyre jelentkezőnek nagyobb bátorságra volt szüksége, hiszen kiállni és verset mondani nem volt könnyű feladat. A versmondók a saját költeménnyel indultak a versenyen, ami különösen nehéz feladat volt számukra.
A sakkversenyen tizennyolcan mérték össze tudásukat és az első három helyezett kapott elismerő oklevelet. Huszárlépés nevezetű reintegrációs foglalkozásnak köszönhetően, sokan sakkoznak, vagy éppen a program hatására tanultak meg sakkozni. A második helyen végzett versenyző elmondta, hogy nagyon hasznos volt ezen a programon részt venni, mert itt tanult meg sakkozni és számára is kellemes meglepetés volt ez az eredmény.
Az elismerő okleveleket Dr. Horváth Ákos bv. ezredes, intézetparancsnok adta át a győzteseknek. Az ilyen jellegű elismerés és támogatás nagyban hozzájárul a fogvatartottal sikeres reintegrációjához.