A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ

A Készenléti Rendőrség 2026. május 16-án tartotta meg a rendvédelmi szervek kollégái, valamint családjai részére szervezett gyermeknapját, amelyre színes és élményekben gazdag programokkal készületek. A rendezvény szervezésében a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ is aktívan részt vett, biztosítva a gyermekek és a családok számára az egész napos szórakozást.
A mozgás és a játék szerelmesei zumba órán vehettek részt, miközben a bábegyüttes előadásai a kisebbeket is lenyűgözték. A technológiai újdonságok iránt érdeklődők VR játékok és lézeres lövészet segítségével próbálhatták ki ügyességüket, a bátrabbak pedig a kényszerítő eszközök és a rendvédelmi gépjárművek bemutatóján ismerkedhettek a szakma eszközeivel. A Börtönmúzeum különleges tárgyai pedig betekintést nyújtottak a fogvatartás történetébe és mindennapjaiba.
A rendezvényen a jótékonykodás is fontos szerepet kapott: a gyereknappal egybekötve 6 órás jótékonysági futást is szerveztek, ahol a büntetés-végrehajtás szervezetének csapata is aktívan részt vett. A programok között mászófal, füst sátor, ugrálóvár és hab party is várta a gyerekeket, akik a NAV, a rendőrség, a honvédség, a TEK, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat bemutatóit is megtekinthették. A kutyás bemutatók különösen nagy sikert arattak, hiszen a gyerekek közelről láthatták a képzett szolgálati kutyák munkáját.
A gyereknap és a jótékonysági futás egyaránt emlékezetes élmény maradt mind a gyerekek, mind a résztvevő felnőttek számára.







