A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ
2024. október 07-én a szoros együttműködésnek köszönhetően a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Technikum és Kollégium dolgozói szakmai kirándulás keretei között érkeztek a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központba, hogy betekintést nyerjenek az intézet falai mögé.
A 40 főből álló tanári csoport a látogatás során megismerkedhetett a több, mint 120 évre visszanyúló magyar börtönegészségügy történetével, a büntetés-végrehajtási szervezettel, valamint a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ működésével, szakmai munkájával.
A tanárok betekintést nyertek a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló kórtermekbe, a legmodernebb eszközökkel felszerelt szakrendelőkbe. Megtekinthették az ellátottak részére kialakított sétaudvart, látogatófogadó helységet valamint a rendszeresített szolgálati gépjárműveket.
Az iskola vezetőségétől az intézet örömmel fogadta a megkeresést, hogy a dolgozók szakmai kirándulásuk egyik helyszínéül a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központot választották.