A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/kissdiofalvi_0.jpg)
2025. február 10-én a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bessenyei György Technikum szervezésében pályaorientációs előadáson volt lehetőségünk tájékoztatót tartani a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központban zajló duális képzésről.
Az előadáson a kijelölt szakmai oktatók, valamint a képzésben lévő diákok vettek részt azzal a céllal, hogy a tanulók részletes tájékoztatást kapjanak a duális képzésről, amelyhez a 2024/2025-ös tanévtől a büntetés-végrehajtási szervezet is csatlakozott. Az intézet kollégái által ismertetésre került a felvételhez szükséges követelmények mellett a szervezet által kínált munkalehetőségek, juttatások. Az oktatók elmondták a duális képzés előnyeit, valamint ismertették az oktatási rendszer tematikáját.
A tájékoztatón az intézetünkben jelenleg képzésben résztvevő 6 diák is jelen volt, akik saját személyes élményeiket, tapasztalataikat adhatták át diáktársaiknak.
A duális képzés célja a tanulók sikeres szakmai vizsgára történő felkészítése, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet tevékenységének ismertetése mellett az utánpótlás lehetőségeinek bővítése.
Bízunk benne, hogy a diákok érdeklődését elnyertük és a következő tanévben a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központot választják képzőhelyként.