A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

Dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka 2025. szeptember 9-én, a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából köszöntötte a kollégákat és elismeréseket adott át.
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke állami ünnepünk, állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából, - belügyminiszter úr előterjesztésére – a büntetés-végrehajtási szervezet állományában végzett kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréseként a MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozta TAKÁCS CSABA százados úrnak, az V. Agglomerációba tartozó Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tisztjének.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából huzamosabb idő óta végzett példamutató szolgálatellátása elismeréséül „Az Év Büntetés-végrehajtási Szakembere Miniszteri Díjat” adományozta, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesítette GYEBRÓCZKI NÓRA alezredes asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjét, PÁSZTOR SÁNDOR címzetes törzszászlós urat, a III. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés végrehajtási Intézet műhelyvezetőjét, DÉVÁNSZKI DEZSŐ főtörzsőrmester urat, az V. Agglomerációba tartozó Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét.
Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül „SZENT ADORJÁN ÉRDEMJELET” adományozott DR. NAGY JÓZSEF GYULA nyugalmazott ezredes úrnak, a Márianosztrai Fegyház és Börtön volt jogtanácsosának.
„BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FŐTANÁCSOSI” címet adományozott HORVÁTH ATTILA ezredes úrnak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat szolgálatvezetőjének.
A büntetés-végrehajtási szervezettel történő hatékony és eredményes szakmai együttműködés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül MINISZTERI EMLÉKTÁRGYAT adományozott DR. PÁZSIT VERONIKA asszonynak, az Igazságügyi Minisztérium Büntető Anyagi Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Kodifikációs Főosztály vezető-kormányfőtanácsosának.
Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül MINISZTERI EMLÉKTÁRGYAT adományozott KÁRDÁSI JÓZSEF ezredes úrnak, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának, CSATÓ PÉTER címzetes alezredes úrnak, az V. Agglomerációba tartozó Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott főelőadójának, HORÁK PÉTER alezredes úrnak, az I. Agglomerációba tartozó Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnok-helyettesének, SOÓS GÉZA alezredes úrnak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ellenőrzési Szolgálat kiemelt főreferensének.
MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVELET adományozott, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesítette EPERJESI FLÓRIÁN alezredes urat, a IV. Agglomerációba tartozó Márianosztrai Fegyház és Börtön megbízott parancsnok-helyettesét, ÖRDÖG LÁSZLÓ alezredes urat, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja vezető főtanárát, SZABÓ ZSOLT alezredes urat, a III. Agglomerációba tartozó Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági tisztjét, DÁNIEL ZOLTÁN őrnagy urat, Duna Papír Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. megbízott ügyvezető-helyettesét, DOBOS GÁBOR őrnagy urat, az V. Agglomerációs Központ kiemelt főelőadóját, DR. LOVAS MARIETTA százados asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese közvetlen alárendeltségébe tartozó Titkársági Osztály megbízott titkárságvezetőjét, CSENDES TAMÁS főhadnagy urat, az I. Agglomerációba tartozó Sopronkőhidai Fegyház és Börtön megbízott alosztályvezetőjét, POLYÁK ZSOLT főtörzszászlós urat, az I. Agglomerációba tartozó Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti főfelügyelőjét, STÉGER ILDIKÓ címzetes főtörzszászlós asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadóját, VÉGH TAMÁS főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott csoportvezetőjét, BÁLINT ZOLTÁN törzszászlós urat, a IV. Agglomerációba tartozó Váci Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjét, HORVÁTH SÁNDOR törzszászlós urat, a IV. Agglomerációs Központműveleti főfelügyelőjét, SZÉLES CSABA törzszászlós urat, a IV. Agglomerációba tartozó Balassagyarmati Fegyház és Börtön biztonsági főfelügyelőjét, GÁBOR IVÁN MIKLÓS zászlós urat, a III. Agglomerációs Központ műhelyvezetőjét, PÁL TAMÁS rendvédelmi alkalmazott urat, a II. Agglomerációba tartozó Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet lelkészét.
Kerekévfordulós születésnapja alkalmából FESTMÉNY EMLÉKTÁRGYAT adományoz AMBRUS LAJOS ezredes úrnak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága rendelkezési állományú tagjának.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából a büntetés-végrehajtási szervezettel történő hatékony és eredményes szakmai együttműködés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül KARÓRA ajándéktárgyat adományoz DR. ILLÉS MELINDA alezredes asszonynak, a Belügyminisztérium Jogi és Koordinációs Helyettes Államtitkárság Rendészeti Kodifikációs Főosztály osztályvezetőjének. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT "BRONZ" fokozatát adományozza KISS GÁBOR rendőr alezredes úrnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Dékáni Hivatal kiemelt főreferensének.
Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT "EZÜST" fokozatát adományozza, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesíti GOMBOS PÉTER címzetes törzszászlós urat, a Nostra Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kiemelt művezetőjét. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT "BRONZ" fokozatát adományozza, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesíti DEMKÓ TAMÁS őrnagy urat, az V. Agglomerációba tartozó Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet alosztályvezetőjét, KOHÁRI MÓNIKA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Gazdasági Szolgálat kiemelt főreferensét, KOCH ÉVA százados asszonyt, az I. Agglomerációs Központ reintegrációs tisztjét, HORVÁTH JÓZSEF ATTILA főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét, ISTVÁN KÁROLY főtörzszászlós urat, a IV. Agglomerációba tartozó Balassagyarmati Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjét, JÓZSA SÁNDOR főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációs Központ biztonsági főfelügyelőjét, LENGYEL KÁROLY főtörzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjét, LÉNÁRT TIBOR főtörzszászlós urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat főfelügyelőjét, RÉGI HAJNALKA törzszászlós asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti főfelügyelőjét, SZÉP SÁNDOR törzszászlós urat, az V. Agglomerációba tartoz Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét, SZRENKA ZSOLT címzetes törzszászlós urat, a IV. Agglomerációba tartozó Váci Fegyház és Börtön segédelőadóját, TAKÁCS PÉTER törzszászlós urat, a III. Agglomerációba tartozó Kalocsai Fegyház és Börtön műveleti főfelügyelőjét, KATONA FERENC címzetes főtörzsőrmester urat, a III. Agglomerációs Központ biztonsági felügyelőjét, MÉSZÁROS JÓZSEF főtörzsőrmester urat, a IV. Agglomerációba tartozó Váci Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét.
Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül soron kívül előlépteti BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ZÁSZLÓS rendfokozatba SZABÓ GÁBOR főtörzsőrmester urat, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadóját. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FŐTÖRZSŐRMESTER rendfokozatba SZEKERES KÁROLY törzsőrmester urat, a III. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét.
EGY FIZETÉSI FOKOZATTAL ELŐRESOROLJA RUTKAI KATA százados asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal kiemelt főreferensét, SZLOVÁK TÍMEA címzetes százados asszonyt, a III. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tisztjét, SZABÓ ÁGNES ZSUZSANNA főhadnagy asszonyt, az V. Agglomerációba tartozó Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet főelőadóját, TÖREKI CSABA főtörzszászlós urat, az I. Agglomerációba tartozó Sopronkőhidai Fegyház és Börtön műveleti főfelügyelőjét, SZABÓ GÁBOR törzszászlós urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat főfelügyelőjét, VARGA TAMÁS törzszászlós urat, a IV. Agglomerációs Központ körlet-főfelügyelőjét, KOCSIS RITA főtörzsőrmester asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, BARÁTH LÁSZLÓ törzsőrmester urat, az V. Agglomerációba tartozó Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét.
PÉNZJUTALOMBAN részesíti DR. POTYESZ LÁSZLÓ alezredes urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Felderítési Főosztály osztályvezetőjét, GERHARDT ZOLTÁN GYULA alezredes urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, OLÁH GÁBOR alezredes urat, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott parancsnok-helyettesét, PAP GYÖRGY alezredes urat, a Nagyfa-Alföld Mezőgazdasági és Vegyesipari Kft. osztályvezetőjét, SZALAGYÁK LÁSZLÓ alezredes urat, a II. Agglomerációs Központ osztályvezető-helyettesét, SZELEI JÁNOS alezredes urat, a II. Agglomerációs Központ osztályvezetőjét, CSONGRÁDI RÉKA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, KÖNTÖS JÓZSEF őrnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Gazdasági Szolgálat kiemelt főreferensét, LAMPERT CSABA őrnagy urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Biztonsági Szolgálat főügyeletesét, LIEBER ERIKA ÉVA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete osztályvezető-helyettesét, LUKÁCS EMESE címzetes őrnagy asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tisztjét, OLASZ TIBOR őrnagy urat, a III. Agglomerációs Központ biztonsági tisztjét, PINTÉR JÓZSEF SZABOLCS őrnagy urat, az I. Agglomerációba tartozó Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet alosztályvezetőjét, PINTÉR ZSOLT címzetes őrnagy urat, a II. Agglomerációba tartozó Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadóját, SISKA KATA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, SOMOGYVÁRI-DREXLER BERNADETT őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, HARTAI LÁSZLÓ százados urat, a Bv. Holding Kft. megbízott ügyvezető-helyettesét, HORVÁTH LÁSZLÓ százados urat, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal kiemelt főreferensét, KOVÁCSNÉ KULCSÁR BEÁTA ZSUZSANNA százados asszonyt, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja kiemelt főelőadóját, RAUS-BEREGSZÁSZI RÉKA százados asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal kiemelt főreferensét, ÉGEI KLAUDIA főhadnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet kiemelt főreferensét, TAMÁS TÍMEA HAJNALKA főhadnagy asszonyt, a III. Agglomerációba tartozó Kalocsai Fegyház és Börtön főelőadóját, SZUNYOG KITTI hadnagy asszonyt, a IV. Agglomerációs Központ reintegrációs tisztjét, URFI GYÖNGYI MÓNIKA főtörzszászlós asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Nyilvántartási és Logisztikai Főosztály segédelőadóját, BENDA ISTVÁN címzetes törzszászlós urat, az I. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, HUSZICS CSABA címzetes törzszászlós urat, az I. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, LAKY TAMÁS címzetes törzszászlós urat, az V. Agglomerációba tartozó Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet körletfelügyelőjét, KÁVRÁN DÁNIEL törzszászlós urat, a II. Agglomerációs Központ műveleti főfelügyelőjét, SELMECZI GYÖRGY törzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjét, SZŰCS ANTAL törzszászlós urat, az V. Agglomerációba tartozó Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjét, TÓTH LÁSZLÓ törzszászlós urat, a II. Agglomerációba tartozó Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjét, DENKMAJER ISTVÁN főtörzsőrmester urat, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét, HORVÁTH IMRE főtörzsőrmester urat, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, TAMÁS GÁBOR főtörzsőrmester urat, a IV. Agglomerációba tartozó Balassagyarmati Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét, VARGA LAJOS főtörzsőrmester urat, a IV. Agglomerációba tartozó Váci Fegyház és Börtön konyhavezetőjét, VISKI ZSOLT főtörzsőrmester urat, a IV. Agglomerációba tartozó Márianosztrai Fegyház és Börtön megbízott körlet-főfelügyelőjét, BALÁZS KRISZTIÁN törzsőrmester urat, a IV. Agglomerációba tartozó Balassagyarmati Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét, BUCSI LAJOS törzsőrmester urat, a IV. Agglomerációs Központ körletfelügyelőjét, FUHL-IVÁN VIKTÓRIA törzsőrmester asszonyt, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja segédelőadóját, KURUCZ OLIVÉR törzsőrmester urat, a III. Agglomerációba tartozó Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott biztonsági főfelügyelőjét, MÉSZÁROS BARBARA törzsőrmester asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal megbízott referensét, MIG RODICA JULIETTA törzsőrmester asszonyt, a III. Agglomerációba tartozó Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, GAÁL PÉTER őrmester urat, a III. Agglomerációba tartozó Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott körlet-főfelügyelőjét, CZENE NÓRA rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Gazdasági Szolgálat főelőadóját, KÉKESI ÁGOTA rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Kommunikációs Főosztály főelőadóját, JÁDY ÁGOTA LUCA rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága EFOP Projektiroda főelőadóját (agglomerációs mentorát), MOLNÁR-TOKODI ANETT rendvédelmi alkalmazott asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Nyilvántartási és Logisztikai Főosztály főmunkatársát.
Nyugállományba vonulása alkalmából a Büntetés-végrehajtási Szervezet állományában kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül KARÓRA emléktárgyat adományoz MAYER JUDIT rendvédelmi alkalmazott asszonynak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hivatal főmunkatársának.