A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
1054 Budapest, Steindl Imre u. 8.
06/1/301-8100
bv@bv.gov.hu
A Magyar Sport Napja: amikor a hivatás és a sport találkozik
2026-05-06 10:06
Május 6-a a Magyar Sport Napja. Ezen a napon nemcsak a sporteredményeket ünnepeljük, hanem mindazokat is, akik a mozgást életük részévé tették, és példát mutatnak kitartásból, fegyelemből és közösségi szemléletből. A dátum nem véletlen: 1875. május 6-án rendezte meg Budapesten a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi sportegyesülete – a kontinens első szabadtéri sportversenyét. Az Országgyűlés 2017-ben egyhangú döntéssel nyilvánította ezt a napot hivatalosan is a Magyar Sport Napjává.
A büntetés-végrehajtási szervezet munkatársairól sokszor elsősorban a szolgálat, a fegyelem és a helytállás jut eszünkbe. Pedig az egyenruha mögött emberek vannak: célokkal, küzdelmekkel, szenvedéllyel és olyan hobbikkal, amelyek nemcsak kikapcsolják őket, hanem erőt is adnak a mindennapokhoz. A Magyar Sport Napja alkalmából három olyan kollégát mutatunk be, akik számára a mozgás nem egyszerű szabadidős tevékenység, hanem életforma.
A Szegedi Fegyház és Börtönben diplomás ápolóként dolgozó Pusztai Beáta bv. őrnagy számára a sport gyakorlatilag gyerekkora óta természetes része az életének. Ötévesen kezdett sportolni, később több mint húsz évig judózott, majd a térdsérülések után új irányt talált: ma már a fekvenyomás világában ér el komoly eredményeket. Nemrég két versenyen is csúcsokat döntött, miközben heti öt alkalommal edz munka mellett.
„Gyerekkorom óta így élek, nem tudom máshogy elképzelni az életem. A sport nálunk olyan természetes volt, mint a reggeli fogmosás” – mesélte az őrnagynő, aki szerint a legnagyobb kihívást sokszor nem is maga az edzés, hanem a mentális átállás jelenti egy hosszú munkanap után.
Beáta számára a versenyzés nemcsak önmaga legyőzéséről szól, hanem a közösség képviseletéről is. Különösen fontosak számára a BM- és bv-s sportversenyek, hiszen ilyenkor intézetét és kollégáit is képviseli. Úgy látja, a sport egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy képes összekötni a generációkat.
„Nekünk, idősebbeknek kell példát mutatni és ösztönözni a fiatalokat is. A sport az egyik legjobb lehetőség arra, hogy különböző korú embereket hozzon össze és közösséget építsen.”
Hasonlóan gondolkodik a mozgásról Kállai Krisztina c. bv. törzszászlós, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön biztonsági felügyelője is, aki immár több mint 25 éve fut. Érdekesség, hogy annak idején éppen a büntetés-végrehajtási felvételi egyik futófeladata indította el ezen az úton.
„Nehezen teljesítettem a 2000 méteres futást, ezért elhatároztam, hogy arra mindig előre felkészülök. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy megszerettem a futást.”
Az első sikerélményeket újabb célok követték: hosszabb távok, félmaratonok, maratonok, majd ultrafutások. Ma már leginkább a terepfutás áll közel hozzá. A Zempléni-hegység ösvényein nemcsak sportol, hanem feltöltődik is.
„A terepfutás teljesen más élmény. Néha bele kell sétálni az emelkedőkbe, de amit a természet ad közben, az semmihez sem hasonlítható. Beszélgetünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk.”
A sport nála már régen túlmutat az egyéni teljesítményen. Férjével közösen hozták létre a Laktát Sport Team egyesületet, amely futóversenyeket és közösségi programokat szervez. Külön figyelmet fordítanak arra, hogy kezdők, gyermekek és akár gyalogolni vágyók is megtalálják a helyüket az eseményeiken.
„Nincs elvárás, csak annyi, hogy ma edzés van, és azt meg kell csinálni. A legfontosabb, hogy mindenki megtalálja azt a mozgásformát, ami örömet okoz számára.”
A sport szeretete Laczkó István bv. alezredes életében is meghatározó szerepet tölt be. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársa kétszer teljesítette az Ironman triatlont – azt a legendás versenyt, amely 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és egy teljes maratoni futásból áll.
Miközben sokan különleges sportolói adottságokat sejtenének egy ilyen teljesítmény mögött, az alezredes egészen másként látja magát.
„Nem tartom magam jó sportolónak. Nem tudok gyorsan futni, lassan úszom, a kerékpározás közben fáj a hátam. Egy dologban viszont nem ismerek tréfát: nem adom fel.”
Talán éppen ez a hozzáállás az, ami igazán inspirálóvá teszi történetét. Számára a sport nem elsősorban az eredményekről szól, hanem az egyensúlyról, a harmóniáról és a mentális stabilitásról.
„A sport képessé tesz mosolyogva dolgozni. A problémák kezelhetőbbé válnak, higgadtabb és terhelhetőbb vagyok.”
Az alezredes szerint a szervezeti sporteseményeknek különösen nagy jelentőségük van a büntetés-végrehajtásban. Felidézte, hogy volt olyan rendezvény, ahol több száz bv-s kolléga szurkolt egymásnak, és számos életre szóló barátság is sportversenyeken született.
A három kolléga története más és más, mégis van bennük valami közös: a kitartás, az önfegyelem és az a szemlélet, hogy a mozgás nem teher, hanem lehetőség. Lehetőség az egészségesebb életre, a közösségépítésre, a feltöltődésre és arra, hogy az ember a munkája mellett önmagára is időt szánjon.
Ahogy Laczkó István bv. alezredes egy általa kedvelt idézetet felidézve fogalmazott:
„Minden embernek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájössz, hogy csak egy van.”
