A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

2026. május 14-én a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumának konferenciatermében rendezték meg „A bűnismétlés és visszaesés kockázatának csökkentésére irányuló tevékenységek témakörben workshop tartása együttműködő partnerek bevonásával” elnevezésű szakmai rendezvényt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Fogvatartási Ügyek Szolgálata szervezésében.
A program elsődleges célja az volt, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet, a tudományos élet, valamint a rendészeti és bűnmegelőzési területen működő partnerszervezetek képviselői közösen vizsgálják meg a bűnismétlés és visszaesés hátterében álló tényezőket, továbbá áttekintsék azokat a preventív és reintegrációs eszközöket, amelyek hatékonyan segíthetik az elítéltek társadalomba történő visszailleszkedést.
A rendezvény kiemelt jelentőségét adta, hogy a résztvevők több szakterület szemszögéből közelíthették meg a reintegráció kérdéskörét. A szakmai nap lehetőséget biztosított arra, hogy a büntetés-végrehajtási szakemberek, kutatók, oktatók és rendészeti vezetők közösen osszák meg tapasztalataikat és gyakorlati ismereteiket, valamint párbeszédet folytassanak a társadalmi visszailleszkedés jelenlegi kihívásairól. A program középpontjában álló szemlélet szerint a visszaesés megelőzése nem kizárólag büntetés-végrehajtási feladat, hanem olyan komplex társadalmi kérdés, amely széles körű szakmai együttműködést igényel.
A délelőtti előadások során elismert szakemberek mutatták be a visszaesést növelő kockázati tényezőket, valamint az ezekkel szemben ható védőfaktorokat. Kiemelt figyelmet kaptak a fiatalkorú és felnőtt elkövetők közötti különbségek, a prevenció szerepe, továbbá azok a módszerek, amelyek hozzájárulhatnak az ellenállóképesség fejlesztéséhez és a kriminalizálódás megelőzéséhez. Szó esett továbbá a reintegrációs őrizet és az utánkövetés aktuális tapasztalatairól is, amelyek a fokozatos társadalmi visszailleszkedés egyik legfontosabb eszközének tekinthetők.
A szakmai rendezvény délutáni szekciójában workshopok keretében került sor a gyakorlati tapasztalatok feldolgozására. A résztvevők valós esetismertetések és konkrét példák segítségével vizsgálhatták meg a reintegrációs őrizet, a feltételes szabadságra bocsátás, valamint a kapcsolattartás és a befogadó környezet szerepét a bűnismétlés megelőzésében. Külön hangsúlyt kapott a családi kapcsolatok megtartásának jelentősége, a szabadulást követő munkavállalás támogatása, valamint a reintegrációs tisztek és a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők együttműködésének fontossága.
A workshopok során kiemelt figyelmet kapott a reintegrációs programok eredményességének vizsgálata is. A résztvevők áttekintették a büntetés-végrehajtási intézetekben működő programokat, valamint az együttműködő külső partnerek által biztosított lehetőségeket. Bemutatásra kerültek olyan jó gyakorlatok, amelyek hatékonyan támogatják a fogvatartottak készségeik fejlesztését és a társadalomba való visszailleszkedést. A közös gondolkodás során számos fejlesztési javaslat is megfogalmazódott, amelyek hosszú távon hozzájárulhatnak a reintegrációs tevékenység további erősítéséhez és a társadalmi biztonság növeléséhez.
A rendezvény összességében eredményesen szolgálta a büntetés-végrehajtási szervezet stratégiai célkitűzéseit. A szakmai nap nemcsak a tudásmegosztást és az együttműködő partnerekkel való kapcsolatok erősítését segítette elő, hanem olyan fórumot is biztosított, ahol a gyakorló szakemberek megoszthatták mindennapi tapasztalataikat, kihívásaikat és fejlesztési elképzeléseiket. A program hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők átfogóbb képet kapjanak a visszaesés csökkentésének lehetőségeiről, és a megszerzett tapasztalatokat a mindennapi szakmai munkájuk során is eredményesen alkalmazni tudják.
















