A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

Pedagógusnap alkalmából hagyományosan a fogvatartottak reintegrációjáért, oktatásáért és képzéséért felelős munkatársak, valamint a személyi állomány oktatásáért, képzéséért felelős szakemberek kimagasló tevékenységét ismerjük el, amit a büntetés-végrehajtási szervezet égisze alatt végeznek. A szervezet célja a pedagógusi munka megbecsülése, amely kulcsfontosságú munkatársaink magas színvonalú feladatellátásának elősegítésében és a fogvatartottak tanulmányainak támogatásában és a visszaesés csökkentésében.
Magyarország belügyminisztere pedagógusnap alkalmából kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül FESTMÉNY EMLÉKTÁRGYAT adományoz TÓTH KÁROLY alezredes úrnak, a III. Agglomerációba tartozó Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének.
MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVELET adományoz, egyben PÉNZJUTALOMBAN részesíti KONCZ ZSUZSA ORSOLYA őrnagy asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet alosztályvezetőjét.
Schmehl János bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnoka kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI TANÁCSOSI CÍMET adományoz GÉCZI NOÉMI őrnagy asszonynak, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja osztályvezető-helyettesének.
A „BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT” "BRONZ" fokozatát adományozza, egyben pénzjutalomban részesíti FARKAS GÁBOR alezredes urat, az V. Agglomerációba tartozó Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjét, ÁJPLI ÁDÁM százados urat, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja kiemelt főtanárát, BUDAI GABRIELLA címzetes százados asszonyt, a IV. Agglomerációba tartozó Váci Fegyház és Börtön reintegrációs tisztjét, ARADI BÉLA főtörzszászlós urat, a IV. Agglomerációba tartozó Balassagyarmati Fegyház és Börtön körlet-főfelügyelőjét.
EGY FIZETÉSI FOKOZATTAL ELŐRESOROLJA TÓTH ISTVÁN főhadnagy urat, az I. Agglomerációba tartozó Sopronkőhidai Fegyház és Börtön reintegrációs tisztjét.
PÉNZJUTALOMBAN részesíti DR. FORGÁCS JUDIT ANDREA alezredes asszonyt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék adjunktusát, ÉBERHARDT BEA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Humán Szolgálat kiemelt főreferensét, GOMBOS RÓBERTNÉ ÁR MELINDA címzetes őrnagy asszonyt, az V. Agglomerációba tartozó Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet reintegrációs tisztjét, MEZŐ LÁSZLÓ őrnagy urat, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja vezető főtanárát, SIMON RENÁTA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Nyilvántartási és Logisztikai Főosztály kiemelt főreferensét, TÓTH ARANKA őrnagy asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Fogvatartási Ügyek Szolgálata megbízott kiemelt főreferensét, VASS TIBOR címzetes százados urat, a III. Agglomerációs Központ reintegrációs tisztjét, NAGY BALÁZS hadnagy urat, a III. Agglomerációs Központ reintegrációs tisztjét, NÉMETH BENCE hadnagy urat, az I. Agglomerációs Központ reintegrációs tisztjét, GALLAI TAMÁS főtörzszászlós urat, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja megbízott kiemelt főtanárát, VASKÓ HAJNALKA címzetes főtörzszászlós asszonyt, a II. Agglomerációba tartozó Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott reintegrációs tisztjét, ALFÖLDI BÉLA DONÁTNÉ törzsőrmester asszonyt, az I. Agglomerációba tartozó Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadóját, TÁMBÁNÉ BÍRÓ MELINDA ZSUZSANNA rendvédelmi alkalmazott asszonyt, az V. Agglomerációba tartozó Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet pártfogó felügyelőjét, VINCZE CSABÁNÉ asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága EFOP Projektiroda nyugalmazott főelőadóját.
A javítóintézetekben végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül PÉNZJUTALOMBAN részesíti ECSEDINÉ CZINKI TÜNDE asszonyt, a Nagykanizsai Javítóintézet nevelőjét, FÁBIÁN ZOLTÁN urat, az Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola tanműhely vezetőjét, KOMLÓSINÉ ÉSIK ALEXANDRA asszonyt, a Nagykanizsai Javítóintézet gyermekfelügyelőjét, MOLNÁR ERZSÉBET asszonyt, az Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola gyermekfelügyelőjét, RAAB TÍMEA LILLA asszonyt, a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon nevelőjét, SETÉT OTTÓ urat, a Debreceni Javítóintézet csoportvezető nevelőjét, TÓTH BARNABÁS urat, a Debreceni Javítóintézet gondozási koordinátorát.















