A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szervezésében 2023. október 17-én került megrendezésre „A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény elfogadásának 10. évfordulója és a folyamatban lévő reformok” című konferencia.
A konferencia előadói hangsúlyozták, hogy a fogvatartottak reintegrációra való törekvésével, aktív és személyes közreműködésével valósul meg a törvény progresszív szemléletén alapuló és az individualizált igényekhez működésében is igazodó Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer.
A feladat végrehajtásának intézményesítése érdekében került létrehozásra a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet, amely tevékenységével hatékonyan szolgálja az egyéniesítést, mint a szabadságvesztés végrehajtását meghatározó alapértéket.
A plenáris ülésen és a szemináriumi előadásokon kiemelt témák voltak a büntetési célok és a biztonsági szempontok, ezek hangsúlya, illetve egyensúlya. Az aktív hallgatói részvétel mellett számos kérdés és megoldandó feladat, valamint cél került bemutatásra, meghatározásra. Többek között:
- Mit jelent a bűncselekmény és az elítélt központú büntetés-végrehajtás? Elméletben, gyakorlatban?
- Hol húzódik meg a szabadságvesztés végrehajtásnak alkotmányossága – fokozatok, a rizsim, a kategóriák tartalma alkotmányossági vagy szakmai kérdés?
- Reintegráció – progresszivitás – biztonság jelenlegi szabályozás és gyakorlat szerint ezen kérdéseket milyen módon, milyen intézmények kezelik? Miként alakul ez az új szabályozás szerint?
A konferencián több mint 120 fő vett részt, jelezve ezzel is a téma fontosságát, illetve a szakmai egyeztetések szükségességét.