A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az elmúlt napokban a magyar és a külföldi médiában megjelent azon állítások valótlanságát mutattuk be, amelyek a hazánkban raboskodó külföldi állampolgár vádaskodásairól szóltak. Ezért sajtótájékoztató keretében bemutattuk az érintett fogvatartott körülményeit, az elhelyezésére szolgáló zárkát.
A büntetés-végrehajtási szervezet mindezeket határozottan visszautasítja. Szomorúnak és etikátlannak tartjuk, hogy egy volt fogvatartott „sárdobálását” a másik fél megkérdezése nélkül, már-már tényként kezelve hozzák le bizonyos sajtóorgánumok.
Az olasz, majd a magyar médiában megjelent, egy volt külföldi állampolgárságú fogvatartott állításai egyszerűen hazugságok.
Hazánkban a vonatkozó jogszabályok és a különböző szakmai protokollok szigorú előírásokkal szabályozzák a fogvatartás körülményeit, melyet az ügyészség, mint a törvényességi felügyeletet ellátó szerv, valamint az alapvető jogok biztosa rendszeresen ellenőriz. Azoknak a fogvatartottaknak, akik úgy érzik, hogy jogaik bármilyen módon sérülnek, lehetőségük van panaszt vagy bejelentést tenni.
A börtön attól börtön, hogy nem egy több csillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja! Az intézetekben napi háromszori étkezést biztosítunk a raboknak, az ételek minősége biztosan nem közelíti meg egy Michelin-csillagos étterem színvonalát, de megfelel az egészséges táplálkozás követelményeinek.
Az intézményekben folyamatos higiéniai ellenőrzések zajlanak, a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek. A patkányok jelenléte hazugság, a büntetés-végrehajtási intézmények magas higiéniás szabványoknak felelnek meg. Ezt támasztja alá, hogy a Covid-járvány alatt a magyar börtönökben, a zárt közösség ellenére sehol sem alakultak ki járványügyi gócpontok.
Az intézetekben a bánásmód a jogszabályoknak megfelelően történik, a büntetés-végrehajtás az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett végzi a szakmai tevékenységeit. Amennyiben bármilyen szabálysértés vagy kihágás történik akár a fogvatartottak, akár a felügyelet részéről, a börtönök parancsnokai a szükséges intézkedéseket minden esetben megteszik.
A külföldi állampolgárokat befogadásuk után ellátjuk az általuk beszélt nyelven írt házirenddel, hogy az intézeti szabályokat mielőbb és minél pontosabban megismerhessék, azonban nem várható el, hogy kollégáink minden ma beszélt nyelven kommunikáljanak.
Külföldi állampolgárságú fogvatartottakkal a személyi állomány a mindennapi élettel kapcsolatos kommunikációt angol és német nyelven folytatja, azonban a hivatalos ügyek intézéséhez minden esetben tolmácsot veszünk igénybe a fogvatartott anyanyelvén.
Az alaptalan vádak súlyosan sértik a büntetés-végrehajtási szervezet és az ott dolgozók jó hírnevét, amelyhez nekünk is jogunk van!
Az érintett olasz fogvatartott zárkájáról készült fotókat és videót bárki megtekintheti itt: