A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Koprivanecz Milán bv. százados egyike volt annak a 138 hallgatónak, akik Pintér Sándor belügyminiszter és a rendvédelmi szervek tábornoki karának jelenlétében 2024. június 29-én ünnepélyes keretek között tették le a tiszti esküt az NKE Ludovika Campusán.
A frissen diplomázott büntetés-végrehajtási százados július közepén kezdte meg szolgálatait a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Biztonsági tisztként nap, mint nap a fogvatartás rendjéért felel. Feladatai közé tartozik többek között a biztonsági feladatokat ellátó állomány eligazítása, tájékoztatása, a fogvatartottak mozgatásakor a biztonsági körülmények figyelemmel kísérése, vagy a fogvatartottak szabadítása is.
Milán 2018-ban szerelt fel a büntetés-végrehajtáshoz, akkor még körletfelügyelőként dolgozott, azonban többre vágyott. 3 év tiszthelyettesi szolgálat után jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem büntetés-végrehajtási szakára nappali tagozatára, ahová 5 másik társával együtt sikerrel felvételizett.
Az egyetemi évek hat hetes kiképzéssel kezdődtek, a szorgalmi időszakot az elméleti oktatás mellett magas színvonalú gyakorlati képzések, intézkedéstaktikai-és csapatszolgálati órák is színesítették. Tanulmányai során több alkalommal teljesített négy hetes gyakorlatot büntetés-végrehajtási intézetben is.
Milán tudományos diákköri dolgozatával a 2023-as Tudományos Diákköri Konferencián szekciójában harmadik helyezést ért el, egyetemi éveit az évfolyam elismert hallgatóként fejezte be. Ambíciói töretlenek, a büntetés-végrehajtásban megtalálta a hivatását.
Az egyetemi évekről és az elmúlt időszak alatt szerzett tiszti tapasztalatairól kérdeztük őt.