A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Humán Szolgálata 2024. október 01-jén, az Idősek Világnapja alkalmából köszöntötte egykori kollégáit, akik hosszú évtizedeken át szolgálták a büntetés-végrehajtási szervezetet. A mára már hagyománynak tekinthető esemény célja, hogy a jelenleg állományban lévő kollégák nevében kifejezésre kerüljön a tisztelet és az elismerés azok felé a nyugdíjas munkatársak felé, akik pályafutásuk során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és hozzájárultak a szervezet fejlődéséhez, a jelen kor megalapozásához.
A rendezvényt Gordos-Kurucz Kitti bv. őrnagy, a Humán Szolgálat Oktatási, Szociális és Személyzetfejlesztési Főosztályának megbízott főosztályvezetője nyitotta meg, aki ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki a jelenlévő nyugdíjasoknak. Mint mondta: „Az idősek bölcsessége, tapasztalata és türelme olyan értékeket jelentenek, amelyeket nem lehet könyvekből megtanulni. Ezek az évek során, a sokszor kihívásokkal teli életút alatt formálódtak és most az ezeken a példákon át hagyományozódnak tovább a fiatalabb nemzedékek számára.”
A nyitóbeszédet követően Dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, országos parancsnok úr nevében, jókívánságait tolmácsolva, Herendi óra ajándéktárgy került átadásra – 80. születésnapja alkalmából – Madlenáné Szalma Eszter ny. bv. ezredes asszony részére.
Ezt követően a büntetés-végrehajtási szervezet gazdasági társaságainak jóvoltából a rendezvényen jelen lévő nyugdíjasok számára ajándékcsomagok kerültek átadásra, melyekben helyet kaptak a Bv. Holding Kft. tagvállalatai által előállított, saját termelésű termékek (száraztészták, sütemények és használati eszközök).
A rendezvényen megjelentek részére Árgyelán Zita bv. százados, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Informatikai Főosztály kiemelt főreferense szavalattal, Koprivanecz Milán bv. százados, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági tisztje és Fenyvesi Dávid r. hadnagy zenés-énekes előadással készült.
Az ünnepség meghitt hangulatban telt, amelyet egy közös ebéd zárt, ahol az egykori kollégák beszélgetésekkel, anekdotákkal idézték fel közös emlékeiket, és erősítették a régi szakmai kötelékeket. A résztvevők hálásan fogadták a szervezet figyelmességét, hogy az a nyugdíjas években sem feledkezik meg egykori munkatársairól. Volt, aki hálája jeléül saját készítésű ajándékkal is kedveskedett a szervezők (valamint volt munkatársai) részére.
A büntetés-végrehajtás minden évben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy megbecsülje korábbi kollégáit és emlékeztessen minket arra, hogy az idős kor nem a lezárás, hanem az élettapasztalatok átadásának és a közösségi értékek megerősítésének ideje.