A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A gyermeki jogok világnapja alkalmából 2024. november 20-án ünnepélyes keretek között jelentette be dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese a gyermekotthon felújítási program következő állomását. Az elkövetkezendő időszakban ÁGOTA falva is fogvatartotti munkával szépül majd meg.
A megnyitón dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa mobil edukációs pontot avatott fel, amely a jövőben a gyermekek jogtudatosításának támogatása érdekében országszerte gyermekotthonokat fog látogatni .
A Tass-Alsószenttamáson a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek számára épült ÁGOTA Falva ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ 2018 óta fogadja a gyermekvédelmi gondoskodásban élőket. A szeretetfalu 2022 óta ad helyet az állami gondozottak nyári táborának, amely sikeréhez immáron büntetés-végrehajtási szervezet is aktívan hozzájárul.
A gyermekotthonok korszerűsítését és a fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedését megcélzó kezdeményezés 2021 óta tart az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársága támogatásával.
A munkavégzés ÁGOTA falván 2024. november 21-én kezdődik meg önkéntes fogvatartottak bevonásával annak érdekében, hogy tavasszal a már megszépült környezetbe érkezhessenek a táborozók.
A kezdeményezés jóvoltából az elmúlt években az ország számos pontján szépült meg gyermekotthon fogvatartotti munkának köszönhetően. A jóvátételi munka a társadalom egészének hasznos és példamutató, nem csak a büntetésüket töltők rehabilitációjában és reintegrációjában van nagy szerepe, hanem ezzel egyidejűleg a fogvatartottak az elkövetett bűncselekménnyel okozott károkat egyenlítik ki sajátos módon a társadalom számára.