A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

Katonai tiszteletadás mellett, 2025. január 29-én vettek végső búcsút Dr. Ormossy Attila ny. bv. ezredestől a Pestszentlőrinci temetőben. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ellenőrzési Szolgálat egykori szolgálatvezetője életének 68. évében hunyt el.
Ormossy Attila 1957. október 7-én született Budapesten. Faipari szakközépiskola elvégzése után 1977-ben asztalosként dolgozott a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, majd rövid ideig matrózként tevékenykedett a Folyamszabályzó és Kavicskotró Vállalatnál, azonban nem sokkal később visszament a gyógyszerárugyárba. 1979-ben bevonult a BM Tartalékos Tisztképző Iskolába.
1986-ban jeles eredménnyel végzett a Rendőrtiszti Főiskolán, ekkor szerezte meg tiszti kinevezését is. Rendvédelmi pályafutását 1987-ben kezdte meg, ez idő alatt főnyomozói, csoportvezetői és kiemelt főnyomozói feladatokat látott el. 1991-től a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságon bűnügyi osztályvezetőként dolgozott, majd 1992-től BRFK XVII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőként és egyben kapitányságvezető-helyettesként teljesített szolgálatot. Mindeközben diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakán.
Szakmai pályafutása következő szakaszában kapitányságvezetői beosztásban dolgozott, vezette a XIX., a IX. és a XIII. kerületi rendőrkapitányságot is. 2010-ben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya lett. Ezt követően az ORFK és a BRFK vezetői beosztásaiban szolgált.
2017-ben került a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára, ahol az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjeként tevékenykedett. Még ugyanebben az évben – kérelmére - nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezték, majd 2022-ben nyugállományba vonult. Pályafutása során több mint 40 alkalommal részesült elismerésben. 1987-ben megkapta a Közbiztonságért Érdemrend Bronz fokozatát, 2001-ben Magyarország Belügyminisztere ezredesi rendfokozatba léptette elő. 2007-ben főtanácsosi címet adományoztak részére, majd 2008-ban Szent György Érdemjel kitüntetésben részesült.
A büntetés-végrehajtási szervezet együttérzéssel osztozik a család gyászában. Emlékét tisztelettel őrizzük.