A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

A II. Agglomerációs Központhoz tartozó Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai a mai napon fogvatartottak szállítását hajtották végre, azonban az út során, az M7-es autópályán, az egyik fogvatartott epilepsziás rohamot kapott.
A rabszállító jármű azonnal megállt, a személyzet az elsősegélynyújtást haladéktalanul megkezdte, ezzel egy időben értesítették az Országos Mentőszolgálatot is. A Budapesti Fegyház és Börtön műveleti munkatársai is a helyszínre sietettek, hogy a szállítójárművet megfelelően biztosítsák.
A mentőszolgálat szakemberei a fogvatartott állapotát stabilizálták, majd kórházba szállították további ellátásra. Az időben megkezdett elsősegélynek köszönhetően az érintett személy nincsen már életveszélyben.
A büntetés-végrehajtási szervek összehangolt intézkedésének köszönhetően a szállítás fennakadás nélkül folytatódhatott, és minden érintett fogvatartott rendben megérkezett a célállomásra.