A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.

Minden évben május 10-én köszöntjük a mentőket, annak apropóján, hogy 138 éve ezen a napon indult el a magyarországi szervezett életmentés, majd évtizedekkel később, immár 77 éve ekkor hozták létre az Országos Mentőszolgálatot. A büntetés-végrehajtási szervezet és az Országos Mentőszolgálat számos közös projektben működött már együtt az elmúlt évek során. Ezekből a közös kezdeményezésekből válogatva köszöntjük őket!
1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, a mai mentőszolgálat elődje. Kresz Géza orvos vezetésével a még épülő Szent István Bazilika tövében, egy épület kis helyiségében kezdte meg az egyesület a működését. Kezdetben egy orvosból, egy őrsvezetőből és hét mentőből állt a személyzete, azonban az emberek hamar megismerték a hasznos feladatot ellátó egyesületet, így fokozatosan egyre népszerűbbé vált a tevékenységük.
1948. május 10-én jött létre Budapesten az Országos Mentőszolgálat. Hazánk legnagyobb mentő- és egészségügyi intézménye több mint hetven éve látja el mentési és betegszállítási feladatait. Indulásakor 76 mentőállomás volt az országban és 399-en dolgoztak a szervezetnél, 156 mentőkocsival. Ma már az ország 255 mentőállomásán és mentési pontjain látja el szolgálatát, mintegy 1000 db gépjárműből álló kocsiparkkal.
A mentőszolgálat munkatársai több alkalommal is tartottak elsősegély-oktatást különböző büntetés-végrehajtási intézetek dolgozói számára. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben 2024. április 9-én, míg a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben 2025. május 15-én jártak a mentőszolgálat képviselői, azzal a nemes céllal, hogy a bv-s munkatársak elsajátíthassák az intézmények működéséhez nélkülözhetetlen elsősegélynyújtási ismereteket, és naprakész tudással láthassák el mindennapi feladataikat.
Különösen emlékezetes pillanatok voltak, amikor Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője látogatott el több bv. intézménybe. A Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 2023. február 9-én, míg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben 2024. február 16-án tartott előadást a személyi állomány számára. Előadásainak középpontjában a gyors és szakszerű segítségnyújtás fontossága állt. Részletesen ismertette, mikor és hogyan kell mentőt hívni, valamint azt is elmagyarázta, milyen módon tudunk hatékonyan segíteni, ha valaki megsérül vagy rosszul lesz.
Az Országos Mentőszolgálat hagyományos éves eseménye, a Városligeti Mentőnap, minden alkalommal különleges élményt nyújt a látogatók számára. A 2024. augusztus 28-án megrendezett rendezvényen a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a Budapesti Fegyház és Börtön is képviseltette magát. Színes programokkal és interaktív bemutatókkal várták az érdeklődőket a standjuknál. A Budapesti Fegyház és Börtön a mentőnapon igazi finomságokkal készült: az intézet konyhájában készült el a közel 300 adag reggeli, valamint a 3000 adag gulyásleves is.
Minden év október 16-a az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja, ennek alkalmából 2024-ben is figyelemfelhívó flashmobot szervezett a Készenléti Rendőrség, melyen a büntetés-végrehajtási szervezet és a mentőszolgálat is részt vett. A közösen tartott megmozdulás célja volt, hogy felhívja a figyelmet az azonnali újraélesztés fontosságára, hiszen az emberi élet akár másodperceken is múlhat. Az esemény lehetőséget nyitott a résztvevők számára, hogy elsajátítsák az újraélesztés gyakorlatát.