A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja
2018. június 20-án zajlott az idei járőrbajnokság 19 csapat részvételével a Márianosztrai Fegyház és Börtön lőterén és annak festői szépségű környékén kialakított pályán.
Idén is az állomány fizikális állóképességének növelése, sportolási versenyzési lehetőség biztosítása, és a bajnoki helyezések eldöntése volt a verseny célja, melyen háromfős csapatok vehettek részt, aminek legalább egy hölgy taggal kellett rendelkeznie. A versenyt nem árnyékolta be a rajt idején csepergő eső, a felhők hamar feloszlottak, és nyárias melegben teljesítették a pályát a csapatok. A résztvevőknek az állomásokon a változatos feladatok teljesítéséhez nem csak erejükre és ügyességükre, de elméleti tudásukra is szükségük volt, hogy elkerülhessék a büntetőpontok miatti időveszteséget.
A végig sportszerűen, jó hangulatban zajló versenyt végül leggyorsabban, – mindössze egy lőgyakorlat hibaponttal – a Budapesti Fegyház és Börtön csapatának sikerült teljesítenie. Ezüstérmes helyen a Pálhalmai Országos Bv. Intézet végzett. A dobogó bronzérmes helyét a Szegedi Fegyház és Börtön csapata érte el. 4. helyen a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága végzett. 5. helyezett a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lett. 6. helyen a Tiszalöki Országos Bv. Intézet felyezte be a versenyt.
Gratulálunk a díjazottaknak.