A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja
2023. szeptember 13-án ismét nagy sikerrel rendezte meg a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja, a Belügyminisztérium Országos Atlétika Bajnokságát.
Az Ikarus BSE sporttelep adott otthont ennek a nagy horderejű rendezvénynek, melyen 35 csapat vett rész, több mint 300 versenyzővel.
A bajnokság célja, hogy megmérettetési, sportolási lehetőség biztosításával segítse a Belügyminisztérium dolgozóinak fizikai aktivitását, egészségük megőrzését és fejlesztését. Alkalmat adott arra is, hogy a résztvevők a felkészülés során szerzett erőnlétükkel hatékonyabban lássák el a szolgálati feladataikat, és jobban teljesítsenek a kötelező állapotfelméréseken. A kedvező időjárásnak és a jó szervezésnek köszönhetően a versenyzők nem csak összemérhették tudásukat, hanem a versenyzők elmondása szerint mindenki rendkívül jól is érezte magát a versenyen.
Egyéni számokban és váltó- és csapatversenyekben mérték össze a tudásukat a Belügyminisztérium központi szervei és a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek.
Kimagasló eredmény is született: férfi 50 fölötti kategóriában 1500 méteren, Sági György, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól 4:29:30 idővel zárt az első helyen. A csapatversenyben a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzett az első helyen.