A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A vízkereszt hagyománya idén is reményt és új kezdetet vitt a debreceni börtön falai közé. A fogvatartottak közösen imádkoztak a szebb jövőért és a lelki békéért.
A karácsonyi ünnepkör lezárásaként, különleges eseménynek adott otthont a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet. Zolcsák Miklós görög katolikus plébános látogatása immár hagyománnyá vált az intézményben: a lelkipásztor sorra járta a zárkákat, hogy áldást osszon mindazoknak, akik a bűnbánat és a megújulás útját keresik.
A szertartás központi eleme a szenteltvízzel való meghintés volt, amely a keresztény tanítás szerint nemcsak a fizikai teret, hanem a benne élők lelkét is megtisztítja. A fogvatartottak nagy érdeklődéssel és tisztelettel fogadták a látogatást; sokan közülük úgy tekintenek erre az alkalomra, mint egy lehetőségre, hogy tiszta lappal, áldással vágjanak bele az új esztendőbe.
Az esemény az Ökumenikus Imahét felvezetéseként is szolgált, emlékeztetve a résztvevőket arra, hogy a hit ereje a legnehezebb körülmények között is képes közösséget kovácsolni. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: „A rácsok között az idő máshogy telik, de az áldás segít emlékezni arra, hogy van visszaút a társadalomba.”









